A tanárnő nem sejtette, hogy a kedves bájos bambi nézésem mögött tombolok.

Aztán a második beszólásnál megláthatta, meghallhata, hogy milyen az, amikor én úgy igazából kinyitom a számat, és tudtára adom valakinek, hogy valami nagyon nem tetszik.

Olyan Milka tehén színű lett a feje, amikor  a tételemhez abszolút nem kapcsoló kérdések sorozatával baszkurált. Akkor szépen illedelmes mondtam neki, hogy bármilyen, a feleletemhez szorosan nem kapcsolódó kérdésére válaszolok a vizsga után. Kicsit meglepődött. Aztán a másik két tanár is rászólt... Akkor még lilább lett a feje. Aztán elkezdett siettetni (Jó munkához idő kell, baszki!), amit megint nem tűrtem olyan jól, és jeleztem neki, hogyha nem szólna közbe percenként, akkor könnyebb lenne. 

Tudom, most sokan azt gondolják, hogy akkora a szám, mint az a bizonyos bécsi kapu (igen, akkora), és hogy állandóan jár a szám, mint a kacsa segge (hát, igen. Anyu is nehezményezi), de eljutottam arra a pontra, hogy nem érdekel. Két éve szívok ezzel az érettségi-érettségiztetők-tételek szutyokkal, és kiborultam. Az ELTE-re már tuti, hogy nem vesznek fel lengyelre, talán a KRE még sikerülhet.

Bele kell törődni, hogy vannak emberek, akik nem valók egyetemre.

Egyébként meg bocs a sráctól, akinek nem adtam meg a számomat (a pasik bezsonganak a kosztümös nők látványától, vagy mi a franc?!), de alapból sem adtam volna meg, és még rossz helyen is volt, rossz időben, hülye kérdésekkel.

Busz. Nusó "tanul".

Srác: Tanulsz?
Nusó (magában): Nem baszki, gumicukrot ültetek. Hangosan: Igen.
Srác: Az jó. Válaszolsz nekem?
Nusó: Igen. Nem. Átjutni a másik oldalra. 1,77245.
Srác: O.o
Nusó: Oké, mi a kérdés?
Srác: Megadod a számodat?
Nusó: Figyelj, annyi lány van a buszon. Nem idegesítenél mást?!

Ja, és azt hiszem nyitok egy másik blogot. Egy olyan blogot, ahova a fotóimat fogom feltölteni. De zene még rágódik kicsit.