"Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak.""Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak."
Hiszi a piszi! Dehogynem fogsz bántani. Sőt, nagyobbat fogsz belém rúgni, mint azok, akik nem szeretnek.És miért...? Azért, mert Te szeretsz. Állítólag. Senki nem tudja, hogy ez igaz-e. Még te magad sem tudod.
Úgy kezdődik az egész, hogy megismersz. Először még kíváncsi vagy. Tetszenek az apró-cseprő szösszeneteim. Mindent tudni akarsz rólam. Időt, energiát nem sajnálva kérdezel, és próbálsz rólam mindent megtudni, Hogy miylen színű eredetileg a hajam, mi volt a jelem az oviban, miért nem tudok biciklizni? Barna. Perec. Mert leestem róla, nem mertem visszaszállni, apám meg leüvöltött. Én pedig ott álltam véresen, megalázva, megrémülve egy árok szélén.
Aztán megismersz. És megtudod, hogy a Zongoristát nézem, ha szomorú vagyok. Hogy nem eszem almáspitét lassan 2,5 éve. Hogy kiskoromban szerelmes voltam a Szörnyetegbe a Szépség és a Szörnyetegből. Hogy reggel lenyomom az órámat, hogy "még 5 perc". Hogy nem vagyok ember, ameddig nem mostam fogat, és nem ittam meg a reggeli kávémat.
Először még édesnek találjod, hogy Chopint hallgatok készülődés közben, hogy mindig van min. egy könyv a táskámban, hogy szeretem nézni Pestet, hogy nekem Pest az alfa és az omega, hogy vannak olyan számok, amiket órákon keresztül tudok hallgatni, hogy mindenhonnan elkések, hogy reggel kávé előtt morgok...
Van olyan, amikor nem jutunk el odáig, hogy mit hallgatok készülődés közben, vagy hogy mi van a táskámban. Olyan dolgokról beszélünk, amik apróságoknak tűnnek, nekünk mégis sokat jelentenek. Nem csinálunk semmit. Nem találkozunk, nem telefonálunk, nem látjuk egymást. Itt vannak ezek a remek karakterek. És csak írunk, és írunk. Aztán egyszercsak az egyik eltűnik. Volt, nincs. aztán visszajön, és újra eltűnik...
Persze, bántani senki nem akarja a másikat. Aztán valahogy mégis meg kell mondani, hogy vége van annak, ami jóformán el sem kezdődött. Ilyenkor jön aztán az igazán hosszú üzenet, hogy félek téged nagyon megszeretni, meg nem akarlak bántani. És bumm. Az ember lány ott áll, megszégyenítve, és kiszolgáltatva, és mindenbe belekapaszkodik. Abba a bizonyos fűszálba, szalmaszálba, de a végén úgysem kerülheti el a végzetét: a szalmaszál a kezében marad, és Ő csak zuhan, és zuhan...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.