Szóval az úgy volt, hogy én a csütörtök estét/éjszakát/hajnalt nemes egyszerűséggel végigsírtam.
És nem a nevetéstől.
Nem tudom mi történt, egyszerűen csak túl sok volt a szutyok erre a hétre, a hülyeségek, az agyatlan "kompromisszumos" megoldások, az "azért, mert én azt mondtam" válaszok. Fáradt vagyok, és kimerült. Még mások azon sírnak, hogy mindjárt vége az őszi szünetnek, nekem szinte fel sem tűnt, hogy volt őszi szünet. Nem szeretem, hogy nem vagyok szervezett, hogy nem tudok időt szakítani mindenre, amire szeretnék. Hiányoznak a lusta szombat délelőttök, amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy a jobb vagy a bal oldalamon feküdjek, vagy az, hogy mégis melyik sorozatot nézzem meg először?
És hogy mi van most? Sakkozom az időmmel, a barátaimmal, a tanulnivalómmal, a mindennel. Próbálok mindenhol jól teljesíteni, és megfelelni mindenkinek, de jelen pillanatban azt érzem, hogy ez nem megy.
Belebuktam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.