Örömmel olvasom az általam minden nap látogatott blogokban, hogy a tulajuk jól van. Vagy, hát nincs rosszul. Hopeless megkapta az állást; Lánglovag beköltözött az új lakásába (remélem megszámoltad a sarkokat;) ); Adélnak jól tűrték a szüli Amszterdamot; és azt hiszem Tilos is megtalálta azt az embert, akiért képes pontot tenni a múltra. Egyedül Loris az, aki azt hiszem nem érzi magát 100%-nak. Néha pont ugyanazokat a gondolatokat írja le, amely engem is foglalkoztatnak. Néha azt hiszem, olvas az agyamban.

Én nem tudom, hogy vagyok. Az új osztálytársak hímestojásként bánnak velem. Kedvesek. Nagyon kedvesek. Érdeklődnk, és kérdeznek- no meg hallgatnak. Látszik rajtuk, hogy megválogatják a szavaikat, mert nem akarnak fájdalmat okozni. Bámulatosak.

Ma azon morfondíroztam, hogy mi lesz velem jövő szeptembertől. Nem szeretném tovább folytatni ezt az OKJ-s semmiséget. Igazából azt hiszem, hogy nem szeretnék írni. Sőt, nem szeretnék írni. Minek? Kinek?
A lengyel viszont egyre jobban érdekel. Egyre jobban szeretnék megtanulni lengyelül. A felvételi tájékoztatót lapozgatva pedig szöget ütött a fejemben az indológia is. És a pedagógia. Drámapedagógia egészen pontosan. Igen, csupa bölcsész dolog : ) Igen, tudom, én és a pedagógia, de engem érdekel, és most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel ki mit mond, kinek tetszik, kinek nem. Kérdeztem? Nem. Akkor csend.
Ami pedig engem is nagyon meglepett az az oxikológia. Mi lenne, ha oxikológus lennék? Nekem tetszik, és érdekel is. Egy hátulütője van: a biológia érettségi. De, hát egyszer élünk, nem? Nem tartom kizártnak, hogy jelentkezek biológia érettségire. Hátha. Bár, én és a biológia sosem voltunk barátok. Pontosabban én és Terka néni nem voltunk nagyon barátok.

Hétvégén pakoltam, és takarítottam. Találtam egy nagyon régi (egészen pontosan kilencedikes) füzetet. A füzetben pedig volt egy játék. Még az akkori matektanárunk játszotta velünk. A lényege annyi volt, hogy mindenki felírta a nevét a cetlire, mi húztunk a cetlikből, és akit húztál, arról le kellett írni, hogy milyen ország/város stb. lenne. Akkor én most leírom, hogy szerintem...

Ország: Új-Zéland=> Mrt az egyik része hideg, a másik pedig meleg, és néha én is pont ilyen vagyok.
India => Szeretem Indiát

Város: Budapest => Mot magyarázzam? Aki ismer, úgyis tudja, hogy Bp. az én nagy szerelmem. A Kiscsillagos pad, az Erzsébet híd, a Parlament, a Citadella, az Alagút...

Állat: Ecsetfarkú patkánykenguru => kicsi, és állandóan pörög
Illat: Eső => Imádom az eső illatát.
Mandulás Schleckeres tusfürdő => Emlékeztet valakire.

Étel: Sült krumpli majonézzel => Szerintem nem szorul magyarázatra.
Tejföl => Megveszek a tejfölért.

Ital: Almalé => ha alkoholmentes.
Vörösbor, pálinka, sör=> ha alkoholos

Játék: Keresztrejtvény => Az játéknak számít? Ha nem, akkor => jojó
Híres ember: Audrey Hepburn => mert gyönyörű volt
Szinetár Dóra => mert gyönyörű.

Zene: Hungarica: Büszkén és Szabadon => az aktuális kedvenc szám
Chopin => mert nagyon nagyon szeretem.

Tárgy: Könyv => Mert szeretnék könyv lenni. Egy oylan könyv, amit sokan, sokszor olvasnak, és szeretnek.

Vers: Váci Mihály: Eső => az utolsó versszak a kedvencem
Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom...

Regény: Kepes András: Történetek => tudom, hogy nem regény, de akkor is!
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége => mert én vagyok Clare.

Festmény: Kentaur: Magány => Nekem jó ránézni arra a képre
Salvador Dalí: Az elfolyó idő => Mert az idő észrevétlenül folyik el, és mi nem vesszük észre.

Kor: Olykor? Ha-ha. 1989. => akkor születtek jó dolgok ; )
Film: Zongorista => Mert Roman Polanski a legjobb, a legtehetségesebb.
Jármű: 7-es busz (L)
Szín: Lila => a kielégületlenség színe
Türkizzöld => Megnyugtat.
Ruha: Sál => Mert néha jó elbújni

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

 

Váci Mihály: Eső

Esik azeső,- én helyettem
kérleli az utcakövet.
Esik az eső,- én helyettem
veri az ablaküveget.

Mintha én sírnék, sírdogálnék
ily országos fájdalmasan,
mintha én járnék be egy földrészt,
panaszkodnék hatalmasan.

Mintha én járnék kinn az utcán
az esernyők fölött szipogva,
és cirógatnám hazám földjét,
szétfutva minden keréknyomban.

Mintha én bújnék kazalba,
és boglyákban, nádereszekbem
mintha én ivódnék a mélybe,
magok szívére kérezkedve.

Esik, mintha én indulnék el
járhatatlan utakra, sírni,
esik- akárha én akarnék
borongó felhővé kinyílni.

Esik- akárha én dobolnék
az ablakon, híreket hozva,
akárha sírásomban ázna
papírba vont sok régi rózsa.

Esik- akárha én dudorásznék
egy dalt, amit mindenki ismer.
Esik, akárha én suttognám,
mit kimondani senki nem mer.