Nos, igen. Tegnap este úgy gondoltam, nosztálgiázom egy kicsit. Újraolvastam a régi leveleket, üzeneteket, kommenteket, amiket egymsának írtunk. Nem lett olyan szép vége...
Volt valami, amit akkor nem vettem észre. Nem én voltam az egyetlen. Volt egy másik lány, egy névrokon. Csak tegnap este esett le, hogy Ő sokkal jobban érdekelte Őt, mint én. Én pedig...? Pofátlan módon furakodtam közéjük... Sajnálom. Elbasztam két ember lehetséges jövőjét... Önző voltam.
Igen, lelkiismeretfurdalásom van. És mi lett a vége...? Az, hogy nincs vége. Megszerettem azt a srácot. Nem tudom, hogy miért. Hogy hogyan. Nem tudom, hogy mi a szerepe az életemben, nem tudom, hogy van-e szerepe egyáltalán az életmben?! Csak annyit tudok, hogy szeretem. Jó embernek tartom, egy intelligens, makacs, karakán, gerinces ember. Őszinte.
Fura megszeretni egy olyan embert, akivel még soha nem találkoztál, nem láttad, nem tudod, hogy milyen a hangja, milyen az illata. Nekem sikerült. Valahogy megéreztem, hogy Ő egy jó ember... És az is...
Nem tudom, hogy mi lesz. Nem tudom, hogy fogom-e hallani a hangját, hogy állunk-e majd egymással szemtől szemben. De szeretném, ha tudná, hogy nagyon nagyon szeretem.
Szeretlek. Kimondtam. Leírtam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.