Élj a mának... Hát, igen ,ezt kéne csinálni. A mának élni, nem gondolkozni a tegnapon, vagy a holnapon. Milyen jó lenne... Nem érdekelne az, hogy mit rontottam el a múltamban, és nem izgatna, hogy mit fogok elrontani a jövőmben.
Nem tudok nem rágódni a múltamon. Hatással van a jövőmre. A múltban élek, és nem a jelenben, és ez aggaszt.... Nem élek a mának, sőt, a ma nem is érdekel annyira, inkább a tegnapok. Hogy mit rontottam el, mit kellett volna másképpen csinálnom...
Vannak napok, amikor úgy ébredek, hogy zuhanok. Csak zuhanok, és zuhanok, és soha nem érek földet. Most pont ugyanezt érzem. Zuhanok, zuhanok, néha kinyúl egy-egy kéz, és elkap, tart, szorít, erősen, hogy ne zuhanjak tovább... És mit csinálok én eközben? Nem akarom, hogy tartsanak, nem akarom, hogy megvédjenek, hogy féltsenek! Ellököm magam, hogy újra érezhessem a zuhanást...
És miért csinálom ezt? Mert nem az a kéz kap el, akinek el kéne kapnia! Nem az a kéz szorít, tart, és ölel magához, akire vágyom! Az a kéz nincs sehol... Pontosabban van valahol, csak nem ott, és nem akkor, amikor és ahol én zuhanok. Nem tudom, hogy az a kéz, akit én annyira szeretnék el fog-e kapni valamikor...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.