Túl sok minden kavarog a fejemben ahhoz, hogy mélyenszántó gondolatokat vessek fel. Nem akarok mást csinálni, csak írni. Mindent. Ami most a fejemben van.
Kezdjük a sulival. Szóval, ma volt a ballagás. Csöveltünk a teremben (amikor már mindent felgazoltunk, meg megírtam a búcsúztató szöveget- komolyan, azt is az utolsó pillanatban sózták a nyakamba, mint annyi minden mást... Na mindegy) és azt mondogattuk, hogy a k*rva életbe, jövőre végre MI lógjuk egy a ballagást, mert nagyon nem buli, hogy van olyan osztálytársunk, aki még nem volt ballagáson három év alatt. Aztán jött ofő, hogy hehe, jövőre mi ballagunk. Jövőre nekünk fognak termet díszíteni, és minket fognak fényképezni, mi fogjuk kiköpni a tüdőnket, mire körbeérünk... Mi kapunk majd virágot (aki jön a ballagásomra: nem nagyon szeretnék virágot... ) Meg plüsst. És lufit. És nekünk díszítenek!
Milyen hamar eltelt ez a 3 év. Mintha tegnap lett volna, hogy barátnőm szó szerint beesett a terembe, vagy az, hogy ofőm végigbeszélt 3 órát egyhuzamban, szünet nélkül... Mintha tegnap ugrottak volna szökőkútba a csajok Fehérváron... Mintha tegnap leptek volna meg a 16. születésnapomon. Mintha tegnap rúgtunk volna be a 17.-en, mintha tegnap ünnepeltük volna kacagva a személyimet mutogatva, hogy ha-ha 18!
Erre ma szembesülök azzal, hogy jövőre érettségi? Meg ballagás? Királylányos ruha, és para az érettségitől? Mit fogok én csinálni nélkülük? Nem lesz több iskola nap? Nem lesz több kávézás a büfében? Ki fog engem etetni, és kávéztatni? És egyáltalán, mi lesz velem...?
Aztán ugye itt van McKábító, és McCsábító. Először inkább McCsábítóról beszélnék, az lesz a rövidebb. McCsábító nem beszél velem. Egyik nap MSN-en (Isten áldja Mr. MSN-t is) összeveszett saját magával. Én csak lestem, hogy hergelte fel magát... Aztán eljutott arra a pontra, hogy utáljam... Hát, mondom nem foglak xD Mire közölte, hogy oké, akkor majd utál Ő. Na, ennek azt hiszem holnap lesz egy hete, azóta nem beszéltünk. Én ugyan nem írok rá, a büszkeségemből maradt még egy kevés...
Nos, McKábító. Elsírtam Nővéremnek, hogy McCsábító mit adott elő... Aztán azt is elmondtam, hogy remélem McKábító nem mondaná ezt, és nem ezt gondolja. Szerencsére Petrus megnyugtatott, hogy nem, McKábító nem mondana ilyet. Na, ennek roppant mód megörültem. Már csak azt kéne tudni, hogy akkor mit mondana...?! De mindent csak szép sorjában.
Szombaton aztán jelentkezett McKábító. Most mit írjak róla.. Nem szeretném elkiabálni, de remélem, hogy május végén, június elején végre találkozunk... Persze, addig túl kell élni egy- két dolgot...
Basszus, hogy én mennyire félek! Hát azt szinte le sem tudom írni. Azért elég fura, egy év után odaállni valaki elé, hogy "Szia, én vagyok én." Félek, hogy csalódni fog... Hiszen nem vagyok én olyan érdekes, sőőőt...
Aztán újra suli... Kisérettségi blöááá. A magyar nem para, de a töri... McKábító tanácsa annyi volt, hogy: "csak tudd h mindig minden mindenkivel össze függ, és mindenki hatalomra tör! Ez a töri lényege!" Azt hiszem tőlem akármit is fognak kérdezni, ezt fogom válaszolni. Biztos, ami biztos. Elvégre az Ő érettségije lett 5-ös... Matekból meg... Csak görbüljön. Az a lényeg. Aztán majd jövőre jól megszívom a felvételinél.
Osztálytársak, barátok. Hát, hűha. Az egyik barátnőmmel nagyon összevesztünk kb. egy éve, és nem is beszéltünk. Nem köszötünk, csak oltogattuk egymást. A szokásos "Ki tud nagyobbat rúgni a másikba?" játék. Aztán most újra kezdünk jóban lenni, és ennek nagyon örülök... Az osztálytársaim meg... A 27-ből sztem vagy ötöt- hatot helyből tarkón vágnék egy péklapáttal. Ma is... A lebukott osztálytársam odamegy reklamálni az ofőnek, hogy kéne mondani valami beszédet a ballagóknak. Jó, oké, ofő üvölt, hogy azonnal húzzam oda a nagy seggemet, és osztálytársammal közösen írjuk meg. Persze, osztálytársam ott baszogatott, hogy Ő nem tud semmit, és nem is akarja, meg se írjam. Aztán 5 perc múlva megint ott ült, hogy na, hol tartasz? Komolyan mondom, azt hittem lenyomom a seprűt a torkán. Aztán nem akartam bántani. Mármint a sperűt.
Végülis a beszéd elkészült, kb. 30 perc alatt. Nem mondom, hogy életem legjobb szövege volt, de írjon valaki jobbat úgy, hogy közben folyamatosan basztatják. Nem bírom én ezt a stresszt. Meg azt sem, hogy mindent az utolsó pillanatban kell csinálni. Értem én, hogy a határidő a legjobb Múzsa, de emberek...! Na mindegy, a lényeg az, hogy kecske is jóllakott, meg az én idegszálaim is megmaradtak.
Most, hogy újra átolvastam jöttem rá, hogy nem írtam semmi pozitív dolgot. Sorry. Ma valahogy egy másik dimenzióban élek... Történt jó is- azt hiszem, de még nem tudom hova tenni. Nem látom át a saját helyzetemet, pedig tudom, hogy mindig mindenki mindennel összefügg...
Szeretlek Nővérkém, és köszönöm, hogy vagy nekem! Tesó, te pedig biztosan csudiszép voltál ma, sajnálom, hogy nem lehettem ott testi valómban, de végig veled voltam! Tuddd, összeköt minket a 'bárányságunk'! Köszönöm, hogy vagytok. Szeretlek Titeket!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hopeless 2008.04.30. 22:36:24
Anka 2008.05.01. 11:43:21
Hopeless 2008.05.03. 17:22:41