Gondolatok a szobából

Megtettem. Találkoztam McBarátkozóval. Zavarban voltam. Alig néztem a szemébe. Utálom, ha valaki nem néz a szemembe. Fura volt. Kellemes fura. Leszálltak barátnőmmel a buszról, körülnézett, és odajött, és se szó, se beszéd megölelt. Alig akart elengedni. Beleszuszogott a nyakamba. Sőt, nyakpuszit is kaptam. Nem tudom elmondani, hogy mit éreztem.

Láttam a villamoson egy lányt. Nem volt egy sovány lány, sőt mondhatjuk azt is, hogy kövér volt. Nem, nem duci, kövér. (És nem kell beszólni, mert a) én láttam, b) én is kövér vagyok, ez van) És láttam ez embereket. És láttam a szemüket, hogy hogy néztek a lányra, és láttam a lány arcát. Mintha magamat látam volna. Nem mert felnézni, érezte magán a perzselő tekinteteket.

Azt hiszem biztonságban éreztem magam. Álltunk a Blaha közepén, ő pedig csak ölelgetett- pontosabban ölelgettük egymást. Nem nagyon tudtunk beszélgetni. Beleszuszogott a nyakamba, mondtam már?

Akkora undorral néztek rá az emberek. Én tudom, hogy mit érez az a lány, ismerem az érzéseit. Nem könnyű kövérnek lenni. Persze lehet ellene tenni (említettem, hogy fogyókúrázok?) csak piszkosul nem könnyű. A ne egyél dolog egy darabig vicces, csak amikor a szemeid jobban dobolnak, mint Hoffer Peti, akkor ciki van. Nem is kicsi.

Írtam neki egy levelet. Utoljára McKábítónak írtam igazi, kézzel írott, borítékos levelet. "Nem ismerhetsz egy nőt addig, ameddig nem kaptál tőle levelet!" Igazából nem szólt semmiről. Kb. annyi volt, hogy nem tudok mit írni, és szeretek hason fekve olvasni. Biztos örülni fog, ha olvassa.

Ez a fogyókúra dolog elég gáz. Vegyük, azt, hogy mindegyik fogyókúrában (legalábbis azokban amelyeket én olvastam) vagy halálra éhezteted magad (kedvencem: a két narancs, egy kávé <= ennyi az egész napos kaja) vagy addig kell mozognod, még a mentő el nem visz. (napi fél óra futás. A futás monoton [nekem] és azért ekkora súlyfelesleggel nem is egészséges.) Mégis le kéne fogyni.

Féltam találkozni McBarátkozóval. És McKábítóval is félek találkozni, de szeretnék. Ott álltam McBarátkozó előtt, és azt mondtam, hogy tessék, itt állok előtted mind a 157,5 centimmel. Szó szerint. Ő pedig csak mosolygott, és azt mondta, hogy kisebbnek képzelt. Nem láttam csalódást a szemében. Mosolygott. Nézett rám a huncut szemeivel, és én alig tudtam ránézni... Aztán megláttam a karkötőit, amikről már annyit hallottam. Finoman végigsimítottam őket, ő pedig megsimogatta a kezemet. Tudom, tudom, nem nagy cucc.

Azért szeretnék lefogyni, mert: a) szeretnék szép lenni a szalagavatón b) én sem szeretem így magamat c) bele kell férnem a világ legszebb keringőruhájába. Meg valljuk be, hogy a vékony embereké a világ, Hol vagyunk mi az őskortól, ahol az volt jó nő, aki gurult, és akkora volt a feneke mint az Alföld?! Nézzétek csak meg a willendorfi Vénuszt...!

Nem voltunk sokat együtt. Kb. 20 percet. Mosolygott, és édes volt, és azt láttam a szemében, hogy örül, hogy lát. Aztán búcsúzni kezdtünk, és alig akartuk egymást elengedni. És volt ám nyakszuszogás, meg nyakpuszi, és arcpuszi, és jó volt veled. Biztonságban éreztem magam. Olyan volt, mint egy nagy lepedő. Vagy egy paplan. Ami betakar, és átölel, és nem hagyja, hogy akárki bántson...
Ezt szeretném érezni McKábítóval is. Szeretném ha "burok" lenne. Vagy paplan. És betkarna, és átölelne, és azt szeretném vele érezni, hogy nem bánthat senki. Igen. Szeretnék vele lenni. Tudom, hogy fél. Én is félek. De lennék a burka.

Láttam ma egy műsort, a Zone clubon. Egy nem sovány néninek bizonygatták, hogy jó nő. Visszaadták az önbizalmát. Volt egy nagyon érdekes mondat a műsorban: "Elhitetik veled, hogyha nem a legkisebb ruhát hordod, nem is vagy igazi nő." Ettől függ az, hogy nő vagyok-e? Hogy mekkora ruhát hordok?  A nőség nem belültől fakad?!