Elegem van az emberekből. Így tudnám röviden, tömören összefoglalni azt, amit gondolok. Minden nap ugyanaz... Ugyanazok az emberek, ugyanazok a kérdések. "Mizu?" *Semmi.* "Rossz kedvű vagy?" *Szerinted?* "Szerintem igen." *Tapsika* "Miért?" *Miért? Meghalt a kutyám. Szakítani sokkal könnyebb, mint elveszíteni egy kutyát. Mert minden monoton. Szürke. Egyhangú. Minden nap ugyanaz. Ugyanazok a kérdések, ugyanazok az emberek, ugyanazok a szavak, szmájlik, zenék, idézetek. Mintha egy végtelenített szalag lenne az egész élet.* "Képzeld, befestem a hajamat!" *Kösz az együttérzést. Meg azt, hogy meghallgattál.*

Saját magamat sem értem, nem várhatom el, hogy mások megértsenek. Ingerlékeny vagyok, nyűgös, nem találom a helyemet, és iszonyatosan kívánom a kovászos uborkát. Meg a kávét. Nem, nem vagyok állapotos. Tanácstalan vagyok. Meg kétsébeesett, mert nem tudom, hogy mi van velem /körülöttem, és ingerlékeny... Tulajdonképpen, IWIW-en simán beírhatnám a "Szabadidőmben ezt csinálom" részbe, hogy tüzet okádok. Ezentúl szólítsatok nyugodtan Kissárkánynak. Vagy Süsünek. Bár... Süsü barátságos. Én nem. Szégyellem magam, de egyszerűen elegem van az emberekből.

Nem érzem magam biztonságban. Rossz előérzetem van, de nem tudom megmondani, hogy mivel kapcsolatban. Depresszió? Lehet. Félelem? Igen. Mitől félsz? Az emberektől. Minden embertől...? Nem. Akkor...? Csak pár embertől. Kik ők? Az ofőmtől. A barátaimtól. Tőle. Miért félsz az ofődtől? Tudod milyen... Jövőre a belem lógni fog. Két fakt. Érettségi. Három év törianyagát kell bepótolnom... Aztán ott van a pályaválasztás. Amit szeretnék, abból nem fogok megélni, vagy nem fognak felvenni arra az egyetemre. Ne, kérlek ne mondd azt, hogy ne legyek kishitű. Kár magamat azzal hitegetni, hogy felvesznek a Színműre. Miért félsz a barátaidtól? Magamtól féltem őket. Mert tudom, hogy mostanság nem vagyok velük kedves, és néha akaratlanul is erősebben szólok vissza, és olyan dolgokba rángatom őket, amikbe nem kéne. Leszívom őket lelkileg. Féltem magamtól a barátaimat. Miért félsz Tőle? Félek, hogy megbántom. Félek, hogy nem vagyok olyan, amilyennek képzelt. Félek, hogy azt mondja, "Legyünk inkább barátok!", félek, hogy csalódni fog bennem. Rettegek, hogy nem olyan vagyok, amilyennek elképzelt! Rettegek, hogy soha nem fogom látni, soha nem hallom majd beszélni... Tudni szeretném, hogy mit gondol. De őszintén. Ne azt mondja, amit hallani szeretnék, hanem azt, amit gondol, amit szeretne.

Én leírom mit szeretnék. Őszintén. Kiadom magam, pedig többen mondták, hogy nem kéne. Szeretnék veled találkozni. Beszélgetni, sétálgatni, megölelni... Szeretnék veled lenni! Tulajdonképpen, szeretném, ha szeretnél...  

A barátaimtól pedi szeretnék bocsánatot kérni. Főleg tőled, Tesó...