Nem írtam róla, mert nem tartottam fontosnak, és igazából most sem tartom annak, de gondoltam, ha már ide vetett a sors, bepötyögöm.

Pénteken nagyon dulifulimban, abszolútm agamba mélyedve, se lát, se hall üzemmódban baktattam a volt életem színtere fele, amikor valaki rámköszönt. A volt életem volt párja volt az, és nem volt jó. Jöttek a szokásos körök: mi újság? Hogy vagy? Hogy megy a suli? De jól nézel ki! (Ezazzzz! Hazudj még. Full nyűgösen, éhesen, idegesen, elkent szemcerkával péntek délután képzelem mennyire -.-") Indítványozta, hogy menjünk el kávézni, és beszélgessünk, különben is, mennyire jó, hogy egyfelé megyünk. Először szépen, finoman mondtam, hogy most nem alkalmas. De ő nagyon szeretné. Akkor ne kávézzunk, csak had kísérjen el, legalább beszélgetünk. Akkor már kicsit erélyesebben mondtam, hogy nem akarok vele beszélgetni. Most nem! Megsértődött. Részben igaza volt. Részben nem.Majd kiheveri.

Tegnap hárman ültünk a 139-es buszon: Orsi, Vera, és én. Eléggé fáradtak voltunk, de nagyon jó hangulatunk volt, Orsit kb. halálba szekáltuk, hogy melyik újságnak fogjuk eladni az egyik közös képét valakivel, és mennyit fogunk kaszálni :D Tudom, tudom, rendesek vagyunk, de ehhez ismerni kéne az alapsztorit is:P Amit nem fogtok. Hi-hi. Lényeg a lényeg, a 139-es busz a Petőfi laktanya előtt megy el. Kukucskálok jobbra- balra, látom, hogy katonák ténferegnek a laktanya előtt. Mondom a csajoknak, hogy nézzétek, katonák! Erre a megállóban felszállt egy. Közvetlenül a vezető mellett állt meg, mi hátul szakadtunk a röhögéstől (ilyenkor persze alig vannak a buszon), szóval elég feltűnőek voltunk, de állta a sarat. A délinél szálltunk le, a lányok mentek a villamoshoz, én a metróhoz. Egyszercsak látom, hogy a katona srác ott áll a metrónál, cigizik. Nem törődtem vele, mentem lefelé szépen a metróhoz, felszálltam, leültem, már éppen vettem volna elő könyvemet, meg a szemcsimet, hogy lássak is, amikor valaki megszólított. Hát persze, hogy terepmintás kisbarátunk volt az a buszról...
Első mondata: "Buksz az egyenruhásokra, Cicus?"
Nussi: -.-" * Előveszi a lesajnáló, te most hozzám beszélsz, mi az, hogy lecicusozol? nézését*
Lényeg a lényeg, az Astoriáig szórakoztatott, hogy ő mennyire kúlmájertopcsávó, és nem fogom megbánni, ha megadom neki az elérhetőségemet.
A legnagyobb érve: "Mi, katonák kurva jók vagyunk az ágyban!"
Nussi: Hm. Próbáltad a többieket, vagy mi van?

Nem kapta meg se a számomat, se az e-mail, se az MSN címemet. Szédítsen mást ezzel a dumával. Csórit jól kinevettem :$ De ez a lecicusozás... Hát na :D Engem ne hívjanak állatneveken. Cicus, meg Mókuska, meg Nyuszómuszó.  Meg különben is. McKábító az igazi katona ; ) (L)

És ma is találkoztam valakivel. Reggel. A metrón. Éppen iskolába/munkába igyekeztünk édesanyámmal- értsd: szenvedtünk a metrón, hogy kávét, de gyorsan :D Beszélgettünk, beszélgettünk, túlpörögtem kicsit, és a laza kézízületeimmel terrorizáltam. (Kicsit mutáns vagyok, a kezemben iszonyatosan lazák az ízületek, a hüvelykujjam majdnem derékszögben hajlik hátra :D) Lényeg a lényeg, tudok csinálni ujjhullámot (össze kell tenni a két mutatóujjadat, és egyszerre mozgatni úgy, hogy ne váljanak szét) Szóval, éppen ezzel szórakoztattam anyut -igen, nagyon örült :D- amikor észrevettem, hogy a velünk szemben csüccsenő 7 év körüli kislánynak piszkosul tetszik, és utánozni próbálja. Olyan édes volt, egyem meg ^^ Nem ment neki :/ A déliig viszont én voltam a sztár :D

Képzeljétek, ez a 100. bejegyzésem. Mókás. Mókás...

Egyébként jól vagyok. Nyugi.