Ma láttam egy sirályt. Az Erzsébet híd közepén álltam- gyönyörű panoráma, alattam hömölygött a Duna. Ha nem mozdultam, szinte éreztem a híd minden rezdülését. És ott volt a sirály.
Úszott az árral szemben. Kitartó volt. Harcolt. Küzdött. Tempózott. Árral szemben. "Természetesen" az áramlat erősebb volt nála, kíméletlenül sodorta arra, amerre nem akart úszni. A kis sirályomtól pár méterre láttam egy sirálycsapatot. Tudjátok mit csináltak? Úsztak az árral. Érdekes látvány volt, ahogy egy madárcsapat hagyja, hogy sodorja az ár, még egyetlenegy sirály küzd, és harcol. Pár percig tartott csupán az ellenállása, aztán elrepült.
Érdekes dolog. Eszembe jutott egy mondat, Csehov Sirály c. művéből: "Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere, és vidd!" Most pedig mindenki gondolja azt, amit szeretne.
Jó lenne néha sirálynak lenni. Úszni az árral szemben, és ha nem bírjuk tovább elrepülni, majd pár perc repülés után újrakezdeni. Újra úszni az árral szembe.
Nem vagyok sirály, de úgy érzem, most az árral szemben úszom. Hogy haladok-e? Pont úgy, mint a csiga, amelyik beleesett egy kútba, és próbál kicsigázni belőle. Egy métert mászik fel reggel, de éjszaka visszacsúszik 80 centit.
Nem tudok repülni. De akkor mi bíztat? Az, hogy a csiga előbb- utóbb kimászik a kútból.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.