Azért szeretem az Időutazó feleségét, mert jó. Egyesek szerint nem lehet megmagyarázni azt, hogy miért szeretünk valamit, vagy valakit. Szeretjük, mert szeretjük, és kész. És én szeretem az Időutazó feleségét, mert jó. Mert úgy érzem magam, mint a főszereplő.
A főszereplő (Henry) IHSZ, azaz: időben hontalan személy. Amikor először találkozott feleségével, Clare hatéves volt, Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. A férfi idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt, és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, egyedül, kiszolgáltatottan, védtelenül. Soha nem tudja, mikor történik meg újra, nem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönlegesebb, és legbizarrabb szerelmi története. Megtanítja várni az olvasót. S hogy mire várnak? Arra, mint minden normális, időben honos személy: normális családi életre, biztos állásra, gyerekekre, barátokra, mégis mindezt olyasmi fenyegeti, amit nem képesek befolyásolni. Ez pedig nem más, mint az Idő.
Clare- a feleség- mindig vár. Vár arra, hogy Henry materializálódjon a Réten, vár az első csókjukra, első éjszakájukra, a házasságkötésükre, a közös gyerekekre. Egész életében mást sem csinál, csak arra vár, hogy az a férfi, akit szeret, vele legyen, és ne tűnjön el.
S hogy milyen várni? Olyan , mint amikor egy éhezőnek dobnak egy falat kenyeret. Habzsolja, és nem zavarja, ha a torkán akad, csak érezze a gyomrában az ételt, a szájában a kenyér ízét. Aztán napokig semmi, de akkor még nem zavarja, mert emlékszik az ízre, a gyomrát betöltő érzésre. Két hét múlva már remeg egy morzsáért, és mégsem kap semmit. Aztán valaki kalácsot dob neki, és ő először nem akarja elfogadni, mert még mindig a kenyér ízére vágyik, de egy idő után rá kell jönnie, hogyha nem eszi meg a kalácsot, éhen hal.
Nos, én várok. A kenyérre várok, mert arra van szükségem. De lehet, hogy éhen fogok halni. Majd megrázom a karkötőmet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.