Jöjj el, várunk rád, van süti, meg tej az asztalon, pihenj le a kanapén, szuszukálj, aztán menj tovább, és egyél még több sütit, és igyál még több tejet, és vigyél mindenkinek mogyorót, és piros almát, meg üreges 100 Forintos csokimikulást.
Nem, semmi bajom a Mikulással, leszámítva, hogy a csapból is ez folyik, nekem meg egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. Mikulási sincs. Persze, én megértem, hogy ünnep, meg minden, de jelen pillanatban semmi nem emlékeztet az ünnepre. Azt mondják, Mikuláskor, és karácsonykor csodák szoktak történni, hát, most szükségem lenne egyre.
Tudtátok, hogy a Mikulás história Krisztus utáni 200-as évek közepére nyúlik vissza? Bizony ám. Nagyon fura. Az egész egy püspöktől indult, aki Myra városában élt. Minden este órákat sétált a városka utcáin- beszélgetett az emberekkel, meghallgatta a gondjaikat, segített rajtuk. Egy este egy szegény ház előtt haladt el, és egy beszélgetésre lett figyelmes: három férjhez menés előtt álló lány azon vitatkozott hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy segíteni tudjon a családján, és az egyik testvér férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök. Segített a lányoknak- egy marék aranyat keszkenőbe kötött, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt...
Egy évre rá, ugyanebben az időben újabb keszkenő aranyat dobott be valaki a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, és akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben.
A harmadik évben ezen a napon annyira hideg volt, hogy bepalánkolták az ablakot. Ekkor Miklós püspök felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat a legkisebb lánynak.
Aranyat... És mi lett belőle? Piros alma, mogyoró, meg üreges csokimikulás. Csodák... És mi lett belőlük? Semmi. Megkoptak, elkoptak, lekoptak, eltűntek.
Nem hiszek a Mikulásban, és ő sem hisz bennem. Nem kérek sem almát, sem mogyorót, pénzt, még üreges csokimikulást sem. Én csak egy e-mailt szeretnék. Vagy egy levelet. A Tökéletes Katonától. És egy kiskutyát. Indexet. Egyikből sem lesz semmi. Tudom. Inkább megrázom a karkötőmet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.