Vannak olyyan dolgok, amikről ha beszélsz, elvesztik az értéküket, szépségüket. Itt van például a verselemzés. Eleve butaságnak tartom, amikor ülünk egy vers felett, és próbáljuk kitalálni, hogy mire gondolt a költő? Arra gondolt, amit leírt. Feleslegesnek tartom a belemagyarázást... A másik. Ha érzem, hogy valami szép, akkor érzem, hogy szép, tetszik, és full feleslegesnek érzem elmondani utána, megerősíteni, hogy ez szép. Amikor pedig eldöntednő kérdéssel szorítják azt a bizonyos pengét a torkomhoz, hogy "Ugye milyen gyönyörű?!", akkor legszívesebben hánynék. Vagy azt mondanám, hogy nem.
Szép, érzem, tudom, hogy szép, de a vers bemocskolásának érzem a kérdést. Szép az, ami érdek nélkül tetszik. És sokan érdekből felelnek igennel.

Olyan ez, mint amikor akaratodon kívül történik veled valami, ami után már semmi sem ugyanaz. Van az a "piszkos" érzés. Akármeddig állhatsz a zuhany alatt, és engedheted magadra a vizet, akármeddig sikálhatod magadat, "megváltást" várva a víztől, hogy az majd megtisztít, és lemos, és minden olyan lesz, mint előtte. És mégsem sikerül. Rohadt egy dolog. Most pont ezt érzem. Csütörtökön teljesen összetört az orvos. Annyira megalázó volt az egész. Kiszolgáltatott, és kegyetlen. Trauma. Sírva jöttem ki. Borzalmas volt. Ismét bebizonyosodott, hogy csak a szám nagy.

Radnóti költészete csodálatos. A "Két karodban" c. vers... Látjátok, most is ez van. Tudom, hogy szép, és érdek nélkül tetszik. Mégsem tudom elmondani, hogy miért, vagy mitől, és nem akarom "felboncolni" a verset, hasonlataira, metafóráira szedni. Tudom, hogy szép, és nekem ennyi pont elég.

Érdekes dolog történt velem tegnap. Vennem kellett valamit, amit csak egy helyen lehetett megvásárolni. Rohantam suli után a pótnagyimhoz, onnan meg a boltba, hogy beszerezzem édesanyámnak a hiperfontosdolgot. Amikor odaértem, ki volt téve egy cetli, hogy "Rögtön jövök!" és egy telefonszám. Ott álltam kb. 20 percet, amikor megláttam egy másik cetlit, hogyha ki akarom venni a boltot, akkor érdeklődjek a bőrdíszművesnél  a szomszédban. Mivel már eléggé untam a bolt előtti ácsingózást, bementem a bőrdíszműveshez. A néni mondta, hogy fogalma nincs, mikor jön vissza a másik boltos néni. Felhívtam, nagy nehezen felvette, mondta, hogy ma már nem jön vissza. *Remek*

Gondoltam, akkor elindulok haza, de a bőrdíszműves néni elkapott, és beszélgettünk pár percet, és láss csodát, a másik boltos néni visszajött! Bőrdíszműves néni rögtön beprotezsált, pedig a másik boltos néni nagyon mondta, hogy be van zárva. Aztán végül mégis beengedett, nekem pedig sikerült megvennem azt, amiért mentem. De nem is ez a lényeg.

Bőrdíszműves néni kint állt a bolt előtt, és telefonált. Csak foszlányokat lehetett hallani a beszélgetésből, de mondott valamit, ami soha nem fogok elfelejteni.

"Igen, ma volt két vevőm, örültem neki. Most pedig segítek egy kislánynak ...-ot venni. És ez is jó érzéssel, örömmel tölt el, hogy segíthetek."

Nekem pedig az jutott eszembe, hogy tényleg vannak még ilyen emberek?