Dehogynem! Péntek óta olyan boldog vagyok, hogy alig lehet lelőni. A koncert, a hangulat, a zenészek annyira feltöltöttek, hogy nem lehet leállítani. Ma egész nap mosolyogtam, és ugráltam, és énekeltem, és úgy keltem reggel, hogy ez a nap csodás lesz, és csodás is lett.
Ültem az ágyon, és vigyorogtam. Ültem a buszon, és úgy kellett visszafognom magam, hogy ne kezdjek hangosan nevetni. Ültem odabent, és kacarásztam, vihogtam, mint valami 13 éves, akit először smároltak le a sulibulin a sötétben. És most újra itthon ülök, és még mindig vigyorgok.
Mert most JÓ! NAGYON JÓ!!! És tudatni akarom ország világgal, hogy jól érzem magam, jól vagyok, és remélem, hogy ezután nem lesz ennél rosszabb! Most jónak kell lennie.
Boldog vagyok. És ez most jó. És szeretném, ha jó is maradna. Mert a péntek mesebeli volt.
Ma azt írta nekem Valaki SMS-ben, hogy XY-t ne bántsam meg nagyon. Mintha eddig bántottam volna akárkit, és nem engem bántottak volna... Nem fogom bántani. De ne most beszéljünk erről.
Csodás volt a mai nap. Ha minden hétfő ilyen lenne, imádnám a hétfőket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.