Pedig azt szeretnék. Sírni. Bőgni. Zokogni. Tombolni. Aztán szokás szerint elbukni.
Annyira jó lenne, ha valaki kommentár nélkül végighallgatna most. Nem szólna, csak hallgatna. Annyira jó lenne, ha valakinek elmondhatnám, hogy mi bánt. Hogy mi történt. Hogy mi történik. Hogy mit akarok. De nem lehet. Mert nem hallgatnak meg. Mindenki mondja a saját maga gondolatait, és eszébe nem jut átgondolni, hogy én miről beszélek.
Sírok. Bőgök. Zokogok. Tombolok. Magamban. És majd látványosan elbukom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.