Kora őszi délutánon üldögélek a Duna parton a Lánchíd pesti hídfőjénél. A nap kellemesen cirógatja arcomat. Figyelem a tájat, az állatokat, az embereket. Nyugodtak. Minden nyugodt- a pezsgő pesti életnek nyoma sincs.
Turistacsoport közelít jobbról. Mindent lefényképeznek- a Mátyás templomot, a várat, a hidat, a hajókat, az oroszlánt, a Dunán szivárvánnyá tört fényt. Harsányak, vidámak, beszédesek. Talán olaszok. Egyikük a parton élelmet kutató galambokat hajkurássza- megpróbálja elkapni a madarakat. Nem sikerül neki, de a csalódottság legkisebb jelét sem mutatja- ugyanúgy villogtatja tökéletes BlendAMed mosolyát, mint előtte. Az üldözött fehér galamb a híd egyik támpillérére menekült- ott már biztosan nem fogja senki bántani. Biztonságban van. Nem úgy, mint az a fiú, aki görkorcsolyával mászott ki a hídfőt örökké örző oroszlánhoz.
Dacos kamasz. Nézi a tájat. Én is. Nem hiszem, hogy ugyanazt látjuk. A testtartásából ítélve jelenleg csak a rosszat látja. A kilátástalanságot. A sötét alagutat. És ebben a pillanatban bebeorul az ég. Sűrű, fekete felhők takarják el a napot. A fényt. A reményt. Várom az esőt, mert én már tudom azt, amit a fiú még nem- az eső megtisztít. Szemerkélni kezd. A kamasz amilyen gyorsan és meglepően érkezett, olyan gyorsan távozik. Görkorcsolyájával tovasuhan a hídon. Én még maradok. Várok Valakit. És különben is, szükségem van az esőre- szeretnék bőrig ázni.
A vízre pillantok- kacsa úszik el előttem. Eszembe jut J.D. Salinger hősének nagy kérdése: hova mennek a kacsák? De tényleg. Hova mennek a kacsák?!
Ez tegnap született, ameddig vártam McValakire. Azt kaptuk házinak, hogy le kellett ülni valahova, és leírni, hogy mi történik. Leírtam. Megosztottam veletek. Volt egy másik házi is. 10 összefüggő mondatot kellett írni, bármiről. Leírtam az egyik régebbi blogbejegyzésemet. Tetszett a tanárnak. Azt mondta, nem tud belekötni. Szép. Érti, hogy az ismétlésnek funkciója van. Jól esett hallani a dícséretet. Szerinte jó a stílusom.
A végén még megszeretem ezt az iskolát.
Ez volt a másik, amit beadtam: http://cupofcake.blog.hu/2008/12/23/zene_az_vagyok_en
Várom a kritikákat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lánglovag 2009.09.16. 16:15:47
Az esőt és a Lánchíd pesti hídfőjét pedig én is szeretem. A kettő együtt pedig különösen szép.
Igaz azt nem tudom, milyen lehet ott várni valakit...
Nussi 2009.09.16. 16:26:09
N.