Elhoztam ma egy- két képet a suliból azok közül, amiket az utóbbi két hétben exponáltam. Szokás szerint a 256-os pendrive-ot sikerült reggel félálomban a táskámba dobni, sé nem tudtam elhozni az összes képet. Szokás szerint a legjobb képeket nem tudtam elhozni. Meg azokat, amiket Luca készített rólam. Bár, azok inkább viccesek lettek. Az instrukciói alapján meglepett arcot kellett vágnom, közben mosolyognom, a kezemet pedig a szám elé kellett tennem. Ezzel a pózzal azért több probléma is volt. A) a hajam állandóan a szemembe lógott B) az összes képen olyan vagyok, mint az Ásító inas. Semmi probléma.
Hiányoznak azok az igazán hideg orrlefagyós- szemkönnyezős- orrkipirulós- kézlefagyós reggelek. Az olyanok, amiken jó langyos (még mindig nem meleg) kávét inni, és azon morfondírozni, hogy mi mindent kell/kéne ahhoz felvenni, hogy ne fagyjak rá a 32-es buszra. Szerencsétlenségemre nem tudok az időjárásnak megfelelően öltözködni. Remek példák erre a novemberi balerinacipőben császkálás a Városligetben tavaly; és az idei 'nincs még hideg november közepén egy szál zakóban elmenni itthonról' kis szösszeneteim. Szeretem a hideget. Idén pedig szeretnék hóembert építeni. Olyan seprűs- gombos- lábosos- répás hóembert. És nem szeretnék fagyöngy alá állni.
Minél többet olvasok Lengyelországról, a kultúrájukról, annál jobban szeretnék megtanulni lengyelül. Ez most a legnagyobb célom, azt hiszem. Megtanulni lengyelül, eltölteni pár hónapot Krakkóban, Varsóban. Szeretnék egy kicsit máshol élni, megismerni valami nagyon újat, valami nagyon mást. És mielőtt kimennék, már tudom, hogy Haza fogok jönni, de van az úgy néha, hogy az embernek messzire kell mennie ahhoz, hogy haza vágyjon.
Oh igen, a címről. John Mayer: Who says c. szerzeménye lágyan cirógatja a fülemet, ahányszor csak meghallom. Szóval tessék őt hallgatni, mert a többi száma is igen erősen fülcirógatós.
Képek most nem, mert macera van vele, mert wáá, a Canon EOS 450D mégsem barátom annyira.
UI.: És igen, még mindig rágom magam, mert akkor sem érdemes senkit közelengedni magunkhoz, mert a végén úgyis mi szívjuk meg. Egyébként meg, hülyeség hülyeségeken agyalni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.