Meglepődött. Nagyon meglepődött. Nem tudott semmiről. De olyan jó volt látni az arcán a mosolyt, olyan boldog volt. Egyre csak azt kérdezte: de hogyan szerveztétek ezt meg? És nekem miért nem szólt senki!? Mert egy meglepi buliról értesíteni kell az ünnepeltet, mint tudjuk : ) Mondta, hogya azért szólhattunk volna, akkor legalább kicsit összepakol. De ez így volt tökéletes.
Találkoztam az unokáival, és a fiával, meg kedvenc Danim anyukájával, akivel megbeszéltük, hogy Gordon Ramsay mennyire jó. Hát nagyon. Nagyon, nagyon jó. Ma délután két világ találkozott orosz pezsgővel egy nyolcadik kerületi bérházban.
Volt lelkizés is. Meglepően jó volt. Pótnagyim fiával beszélgettünk az igazi "apámról". Olyan kérdéseket tett fel, amiket senki más. Mondjuk a véleményemen semmit nem változtatott, de jó volt egy ennyire kívülállóval beszélni erről.
Pótnagyim tanárnő. Rengetegen jártak, és járnak hozzá tanulni. Van két lány, akik közelebb állnak a szívemhez, mint a többiek. Ágit és Hajnit kb. négy éves korom óta ismerem- Ági még dolgozatot is írt belőlem. Ági sérült gyerekekekkel, Hajni bántalmazott nőkkel foglalkozik. Hajninak két kisfia van. Ma ültünk egymás mellett, beszélgettünk, körülöttünk sertepertélt a nagyobb fiúcska, a pici a térdemen randalírozott.
Nusi: Hajni! Nekem annyira fura, hogy neked már van két kisfiad.
Hajni: Nekem mondod? Néha felébredek reggelente, és azon gondolkozom, hogy hogy kerültek ide?! :D
Közben persze imádja őket. És jó anya. És a kisebbik fia. Hát majd' megzabáltam. Mondjuk gyerek öltöztetésben még van mit tanulnom, de laza 10 perc alatt ráadtam a gyerkőcre kabátot :D *büszkefej*
Fura, hogy egy olyan lányt anyának szólít egy kisfiú, aki pár éve még értem jött az iskolába. Öregszem basszus, öregszem.
Egyébként azt mondták, hogy jól áll a kezemben a gyerek. McZenélő pedig azt mondta, hogy biztosan jó anya leszek.
Hát, nem tudom. Mostmár abban sem vagyok biztos, hogy szeretnék gyereket. (Pedig Mcvalaki azt mondta, hogy nekem érdemes lenne szaporodnom.) Igen, két éve még akartam gyereket, és két éve azt is tudtam, hogy kitől, és igen, neveket is tudtam, és igen, egész pofás tervem volt az életemre. Gondosan megterveztem, beütemeztem a sulit, a gyerkőcöket, állítom, még egy kósza esküvőbe is benne lettem volna.
Aztán rájöttem, hogy az általam hercegnek tartott pasi nem engem akar feleségül venni (pedig megígérted bassza meg!), nem tőlem akart gyereket (Ezt nem ígérted, de ha már feleségül akartál venni, akkor egy gyerek is igazán belefért VOLNA!), nem velem akart élni... Pedig vicces lett volna. Lett volna egy Ödön nevű halunk (amit Petrustól kaptunk volna). Az a baj, hogy olyan voltál, mint egy aranyhal. Egy aranyhal csak három másodpercig emlékszik a dolgokra. Meg lett volna házikó, és kutya, és gyerkőcök szaladgáltak volna. Volna, volna, volna. Csak az a volna ott ne volna.
De mindegy. Ez a nap nem depis, ez a nap vidám. Mert vasárnap. Mert feltámadás. Mert Tolsztoj. Mert Pótnagyim ma 75 éves. Mert én végre tudom, hogy mit várok az élettől. Mert végre tudom, hogy mit szeretnék csinálni. Mert végre találtam egy olyan célt, amelyért igazán érdemes küzdeni.
Mert "Egyszer eljön az a nap, amikor szabad leszek! Elutazom oda, ahol mindenki szeret, és akkor nem érdekel senkit, hogy magas a homlokom, ahova már nem léptek, az a nyomdokom..."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nOrBe 2010.02.07. 15:53:33
Nussi 2010.02.07. 18:39:13
N.