Igaza van a környezetemnek, tényleg megöregedtem. 

Kezdem értékelni a csendet. Vágyom a csendre.

Örülök, ha nem zsolozsmáznak öten a fülembe.

Örülök, ha nem untatnak olyan dolgokkal, amik kurvára nem érdekelnek. (Ki mit evett, és mikor, mikor ment pisilni, hogy nézett, hogy állt a haja, milyen színű zokni volt rajta, stb.)

Kora délután a Szimplában nem sört kérek, hanem forrócsokit. 

KJ-vel a pasik mellett az OTP-t is lehordjuk a retekbe.

A "Miért?" helyett már jobban érdekel a "Hogyan?"

Figyelmesebb vagyok az apró dolgokra az életemben. 

Már nem félek a tűztől. Annyira.

És persze, azért még mindig vannak kölyöktulajdonságaim.

Egy plüss Fülessel alszom.

Anyukám még mindig vesz nekem túrórudit, ha kérek.

3 perc alatt bármit elrontok.

De most megyek, és elnyúlok. Oda Füles mellé.

Na látjátok, ő egy hűséges pasi, sose keres más lányt helyettem.

Füles fiú egyáltalán?!