"Hallom otthon már tavasz van!"- így indult a tegnapi beszélgetésünk.
Igen, itthon már tavasz van. Süt a nap, rügyeznek a fák, dalolnak a madarak. Tagadhatatlanul tavasz van. A hátsó kertben újra egy egész csigakolónia mászkál a tavaszi esőzések után.
Igen, itthon már tavasz van. Minden szépségével, és bosszúságával együtt tavasz van.
Igen, itthon már tavasz van. Reggel még a nyakam köré tekerem a kendőmet, délután már nem.
Igen, itthon már tavasz van. Annyira tavasz van, hogyha tehetném, egész nap a Városligetben sétálgatnék, és vattacukrot ennék.
Igen, itthon már tavasz van. Olyan imádnivalóan tavasz van, hogy szívem szerint levenném a balerina cipőmet, és mezítláb sétálnék a kellemesen meleg aszfalton.
Igen, itthon már tavasz van. Az emberek levették a téli kabátjukat, és megszabadultak a rossz kedvüktől. Már senki nem morgolódik, ha a busz az orra előtt csukja be az ajtót. Már csak mosolyognak rajta, és még öt percig élvezik a napsütést.
Igen, itthon már tavasz van. Egyre több szerelmest látni a városban.
Ezeket szerettem volna mondani neki.
"Igen, itthon már tényleg tavasz van."- és ezt mondtam helyette.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.