Régen voltam ennyire optimista a jövőmet tekintve. De tényleg.

Mert igaza van KJ-nak: a ranglétra megmászása nélkül nem lehet a csúcsra jutni. Igaz, (aktuálisan) nem is oda tartok, beérem egy dombbal is, de azt is lentről kell kezdeni. 

Bizakodó vagyok, és azt hiszem utoljára 4 évesen volt ennyi tervem, amikor a vörös hajú, szeplős Ádámba voltam fülig szerelmes, és azt tervezgettem, hogy majd ő lesz a férjem, és együtt fogunk lakni, és lesz majd házunk, meg kocsink, meg kutyánk, és én híres balerina leszek, az Ádám meg autóversenyző, vagy tűzoltó (már akkor is kedveltem a tűzoltókat), és különben is, lesz majd minimum 6 gyerekünk (mert azért, hogy gyerekem legyen, feladtam volna a balerina karrieremet), meg nyaralónk, meg úgy mindenünk, amit egy 4 éves akar. 
Aztán 'kiszerettem' az Ádámból, és a Dani lett a nagy lámúr, aki focista volt, sőőőt, még most is focista, no meg joghallgató az ELTE-n. 

A mostani terveimben nincs férfi. Nem az van a fejemben, hogy akkor majd lesz mellettem valaki, és akkor majd közösen. Nem. Egyedül. És azért egyedül, mert piszkosul csak magamra számíthatok. Jó, ez most úgy hat, mintha mindenki átvágott volna, és közben durci lennék a világra, pedig nem vagyok az. 

Megvalósítható terveim vannak. Például, szeptembertől visszamegyek táncolni. Sajnálom, hogy anno abba kellett hagynom. Jó lesz újra eljárni táncolni. És minden héten elolvasok minimum egy könyvet. (Listám is van) Visszafestetem barnára a hajmat.
Megtanulok vezetni. És ha lesz állásom, és az "anyu megtakarítási program" segítségével sikerül spórolnom (gondolok itt arra, hogy nem veszem meg a nyolcásznyolvanötödik szemhéjpúdert, mert mennyire szép a színe[igen, megint újítottam rögtön hármat, és akkor csodálkozom néha, hogy üres a tárcám]), akkor nagyon nagyon nagyon nagyon szeretnék venni egy Volkswagen Bogarat. Egy 1970 körüli Bogarat. Sokan őrültnek tartanak miatta, de kölyökkorom óta hatalmas álmom egy Bogár.

Csacska álmok, igaz...?