Hogy engem mindig meglep az élet! Hol kicsit, hol nagyon, hol überkurvára.
Ma az utolsó opció lépett életbe.
Beszélgettünk, és ő őszinte volt, én pedig annyira megdöbbentem, hogy szólni sem tudtam. És bár eldönteni még mindig nem tudom, hogy mi volt ez az egész, csak annyit tudok biztosra, hogy MÉG! Ma megmutatta egy olyan oldalát, amiről nem gondoltam, hogy létezik. De létezik.
Van egy mondat, ami McKábítótól származik, és nagyon megragadt bennem: "Beengedtél a lelkedbe, és én körülnéztem kicsit. Köszi." Ma pont ez történt, és bár nyálasan hangzik, de engem engedtek be valahova, ráadásul egy olyan valaki, akiről nem is gondoltam volna.
MeglepőMeglepőMeglepő.
Szóval most leszámítva azt, hogy ebben az életben először nem örülök neki, hogy Pestre születtem; hogy az iskolával a nemlétező fütyim tele (erről majd holnap); jól vagyok.
A szerencse pedig... Hmm, arról is majd holnap.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.