Ültünk tegnap egymással szemben, és beszélgettünk. Nagyon, nagyon, nagyon sok mindenről. Ültünk tegnap egymással szemben, és tequilát ittunk, meg Mojitot, és Long Island Ice Teat. Ültünk tegnap egymással szemben, és megpróbáltunk segíteni egymáson.

Jó volt. Jó volt olyan szempontból, hogy rájöttünk, mennyire hasonlítunk egymásra. 

Meglepő volt, mert nem gondoltam volna, hogy neki is szüksége van a folyamatos megerősítésre, és a visszajelzésekre. Meglepő volt, mert meglepő volt.

Meséltem neki Róla. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azt írom: mindent elmondtam Róla. Minden elmondtam Vele kapcsolatban. Az érzéseimet, a félelmeimet, hogy miért tartom magamat hülyének és szánalmasnak miatta. 

Aztán elmutogattam, hogy hol van az akiről beszélek, és hol vagyok én, mire kiröhögött. Aztán elmutogatta, hogy hol van az, akiről beszélek, és hol vagyok én. És igen, van "kaliberbeli" különbség köztem és aközött, akiről meséltem neki, de közel sem akkora, mint amennyit én gondolok. És tulajdonképpen azzal a különbséggel sem kell törődnöm, mert nem kell. 

Utána megbeszéltük, hogy félek, de félni is tök felesleges. Utána megbeszéltük, hogy egy könnyen és nagyon szerethető lány vagyok, és attól függetlenül, hogy akkora a fenekem, mint a Parlament, még vannak értékeim. 

Ezek után megmutattam neki Őt, és azt mondta, hogy igen, valaki ilyesmit tudna elképzelni mellettem.

Szeretem a barátaimat. 

Ő volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy jól döntöttem, amikor nem maradtam ott vele...