Az utóbbi pár hónapban nem igazán blogoltam. Voltak bejegyzések, de csak egy-egy mondat. Szóval, most a régi szép idők emlékére írok egy hosszabb bejegyzést.

Család
A családommal minden rendben. Anyuval remek a kapcsolatunk, bár mostanában ritkán tartunk "csajos napot", mert rengeteget dolgozik. Szerencsére egymást ingyen hívjuk, szóval elég sokat telefonálunk :]

Barátok
Örülök neki, hogy P-vel mostanában sokat beszélünk telefonon, és viszonylag sokat találkozunk. A beszélgetéseink után mindig jobban érzem magam, mert teljesen más szemszögből lát dolgokat, mint én, és ez jó. Nagyon jó. 
Petrussal is sikerült végre találkoznom. Karácsonyoltunk. Kaptam tőlük egy nagyon cuki katicás fülhallgatót. És ittunk sört. Meg pálinkát. Törkölypálinkát.
KJ-vel szóba került, hogy idén nyáron Berlinbe kéne menni. Nézem a szállásokat, még nem igazán találtam árban korrekt szállás... De nem adom fel! 
Tesmessel ma találkoztam, szegény nagyon fáradt, és ideges. Valahogy azt éreztem, ahogyan ültünk egymás mellett, hogy nem vagyok jó barát. 

Iskola
Nos, az iskolát még mindig utálom. Édesanyám szerint nincs olyan oktatási intézmény, amit ne utálnék (De van, az ELTE) Érdekes dolog, érdekes helyzet. Nem igazán érzem szellemi kihívásnak ezt az iskolát. Van egy-két tanár, akit kedvelek, és becsülök, de ennyi. Groteszk helyzet: olyan emberek tanítanak a "szakmára", akik évek óta nem dolgoznak a szakmában. És szép dolog, hogy mesél a '60-es, '70-es évekről, és hogy akkor milyenek voltak az emberek és az újságírók, de 2011-ről nem tud túl sokat. 

Felsőoktatás
Megoldottam, jelentkeztem, de nem érzem azt a szívemben, hogy "Igen, ez az!". Bizonytalan vagyok,sokat gondolkodtam azon, hogy sorrendet fogok módosítani, és nem baj, hogy nem a lengyel lesz az első helyen, de az ELTE... Tisztában vagyok azzal, hogy néha kompromisszumot kell kötni, de már annyit kötöttem az elmúlt két évben. 

Csoport
Sokat bosszankodom az iskolán is, a csoporton is, és mindig arra jutok, hogy én vagyok a balfék, mert minek törődöm vele?! De annyira utálom, amikor valaki büszke a primitívségére, és a butaságára. Én nem ehhez vagyok szokva, egész életemben olyan emberek vettek körül, akik okosak és intelligensek. 
DL nagyon sokszor kiborít. Nem tudom, hogy nem veszi észre azt, hogy nem érdekel, amiről beszél. A hangjától kiráz a hideg; a számonkéréseit pedig olyan szinten tartom szánalmasnak, hogy az leírhatatlan. Miért is kell nekem beszámolnom arról, hogy most mit akarok XY-tól...? Egy elborultam pillanatomban azt feleltem erre a kérdésre, hogy gyereket akarok tőle, mi mást?! Elkerekedtek a szemei. Vicces. 

Ismerkedés
Tegnap találkoztam egy pszichiáterrel. Nem mint beteg! Nővérem egyik ismerőse pszichiáter. Kb. 1-1,5 órát beszélgettünk, és anélkül, hogy konkrétumokat érintettünk volna, "megvilágosodtam" egy csomó mindennel kapcsolatban. Általános dolgokról beszélgettünk (mivel foglalkozom; mivel szeretnék, mire figyel az ember akkor, ha bemutatkozik valakinek; mi a helyzet a kresszel; milyenek a svédek, stb.) mégis fura volt. Például, rájöttem arra, hogy mennyire szeretek először találkozni valakivel. Ülni valakivel szemben, és ismerkedni, fürkészni a szemét, megpróbálni olvasni a mozdulataiból. Hiányoznak ezek az első találkozások. Amint lenni szokott, az egyik dologból következik a másik... Rájöttem, hogy nem is utálom az embereket. Egyszerűen csak untat a környezetem, mert úgy érzem magam, mint mókuslány a mókuskerékben. Minden nap ugyanazok az arcok, ugyanazok a hülyeségek, problémák, mondatok, vihogások - ezek a dolgok pedig egy idő után fásulttá teszik az embert. 

Magánélet
Nyugaton a helyzet változatlan, így tudnám összefoglalni a dolgokat. 
Van ez a "szerelmi háromszög", amiből azt hiszem én hamarosan kilépek/kitúrnak, kinek mi tetszik. Sokat rágódok ezen a szituáción, és arra jöttem rá, hogy megtettem minden tőlem telhetőt. Odaálltam elé, és megmondtam neki, hogy szeretem. Ennél nyíltabb, és őszintébb nem tudok lenni. A másik lány különben is szebb, csinosabb, és fiatalabb, szóval azt hiszem ez a helyzet már akkor eldőlt, amikor megtudtam, hogy ugyanabba a fiúba zúgtunk bele. 
Aztán itt van drága McUtazó, akit abszolút nem értek. Mármint, nem is őt nem értem, hanem azt nem tudom felfogni, hogy miért akar velem lenni. Helló, én vagyok az a lány, aki teljesen alkalmatlan egy párkapcsolatra. Akkor miért pont én...? És mi a szösz közös bennünk? Ciki, ha nem jut eszembe semmi...?!
Azokról kényes képzetekről/pillanatokról pedig nem szeretnék írni, amikor bekattan valami a kis buksimban, hogy engem nem érdekel, most odamegyek, és lesmárolom, mert wááá. Mert bevallom őszintén, vannak ilyen pillanatok mostanában.

Pályázatok
Feltöltöttem pár képemet egy fotópályázatra, lehet ám lájkolgatni! Aki nem ismerősöm, de lájkolna, az írjon kommentet, és linkelek ;] 
Várom a Vígszínház pályázatának az eredményhirdetését, miközben szorgosan dolgozom egy drámán. Igen, egy drámán. Nagy kihívás, de szerencsére bennem van az, hogy jót AKAROK, jót KELL alkotnom, és ez nagyon megkönnyíti a dolgomat. 

Haiku
Az utóbbi pár hétben rákaptam a haikukra. Fodor Ákos nagy kedvenc lett, és az unalmas óráimon próbálkozom is a haiku írással. Egy-két próbálkozás megtekinthető az írós blogomon (lettersoffreedom.blogspot.com)

Hát ezek mennek mostanában. Meg a bárányfelhők.