Olyan fura hangulatom van. 

A csütörtöki napom szuper volt. Találkoztunk McValakivel. Ültünk egymás mellett fél órát a Duna parton, és beszélgettünk. Néztük a vizet és a Sirályt, és jó volt. Mert nekem ezek az "apróságok", az, hogy ül mellettem fél órát egy olyan ember, akit szeretek, sokat jelent. Mert amikor egy rosszul fogalmazott mondatomból azt hitte, hogy megkaptam álmaim állását, jobban mosolygott mint én akkor, amikor megkérdezték, hogy nem érdekelne-e az állás. Jó érzés tudni, hogy van valahol ebben a városban, és az is jó érzés, hogy kedvel. És beszélget velem. És figyel rám. És nem nevet ki, nem jegyzi meg gúnyosan, hogy "neked mi mindenre van időd", amikor elmesélem neki a nyomtatott-ragasztott lapokat a határidőnaplómban, amire minden nap fel kell írnom öt jó dolgot, amiért aznap hálás vagyok. Sőt, még tippeket is ad arra, hogy miket írjak fel. Az ajándéka... A kovácsoltvas rózsa pedig... Hát arra nincsenek szavak.
Csütörtökön még Kismágnessel is találkoztam, a Szabadság téren. Osztálykirándult, én pedig hozzájuk csapódtam. Mókás volt. Éppen a Parlamentbe tartottak, megnézni a koronát. Szerencsére a következő csoport indulásáig még volt fél óra, szóval kifeküdtünk napozni a Kossuth térre. Rájöttem, hogy sokkal több időt kéne a szabad levegőn, és a napon töltenem. 

A péntek reggelem szuper volt. A csütörtök feltöltött annyira, hogy reggel még olyan voltam, mint egy búgócsiga. Nem agyaltam feleslegesen hülye dolgokon (szakdolgozat, stb.), csak élveztem, hogy tavasz van és süt a nap, és el lehet reggel indulni tornacipőben. Aztán jött az a 6 óra marketing, és Ágika a második óra végére elérte a papucsállatka állapotot, és sajnos nem sikerült ebből az állapotból kizökkenteni. Utólag belegondolva, csoda, hogy egyáltalán hazataláltam...

A szombaton pedig langyos víz. Tegnap este készítettem egy listát (egész csinos lett!), hogy ma mit kell megcsinálnom. Vagy ha nem is ma, akkor a hétvégén. Semmit nem sikerült megcsinálnom. A mai napi tevékenységem kimerült abban, hogy nagyjából összerámoltam a szekrényemet, zuhanyoztam, csináltam reggelit, készítettem kakaós ajakápolót, és megnéztem két filmet. A szakdolgozaton egy percet nem gondolkodtam, a fotókat még nem kezdtem el retusálni (1300 kép van, lehet, hogy itt lenne az ideje kezdeni valamit velük...), a leadandóimból még nincs meg egy sem, és akkor min kattog az agyam...? Azon, hogy milyen filmet nézzek este. (Ha valakinek van valami ötlete, szívesen fogadom!) Oh, és még azon is kattog a fejem, hogy mi lesz most Vele, mert ez így már nem állapot. De ha Vele végre dűlőre jutok (nem fogok, és bele se merek gondolni a kellemetlen beszélgetések tömkelegébe), akkor meg elcseszek valamit, ami kialakulóban van, de az meg vicc, hogy kialakulóban van, mert utálnunk kéne egymást, vagy woodoo babát kéne fabrikálni a másik hajával és tűvel bökdösni, vagy én nem tudom, de szerintem nem normális ez a helyzet. 

A Vicc, a nagybetűs VICC pedig az, hogy Ő vagy nem sejt semmit, vagy piszok jól titkolja. Le a kalappal előtte. De tényleg.