Rossz kedvem van.

Ma elsétáltam arra, amerre évekig laktam a nagyszüleimmel. Rossz volt. Álltam a kapucsengő előtt, és könnyes szemmel nézegettem, hogy most kik laknak a lakásukban. Aztán jött egy nagyon csúnyán és rosszul kifestett néni, és a 13-as szám beütése után bepötyögte a kódot, majd besétált a kapun. Engem meg kizárt. Álltam a kapu előtt, könnyes szemekkel, és úgy éreztem magam, mint egy kölyökkutya, akit első éjszakára kibasztak az új gazdák az udvarra.
A 13-as szám a nagyyszüleim lakásához tartozott. A nő pedig, aki a kódot pötyögte, egyáltalán nem volt szimpatikus. Bár, lehet egyáltalán szimpatikus az, aki beköltözik oda, ahol a gyerekkorod jelentős részét töltötted? Nem hiszem. 

Ma volt az első írásbeli vizsgánk. Szerintem elég egyszerű volt, na meg biztos vagyok abban, hogy senkit nem fognak megbuktatni, mégis idegesít ez az egész. Az egyik csoporttársam nem jött el vizsgázni. Ez még önmagában nem érdekelne, de az rohadtul bosszant, hogy egész évben az ő hülyeségei miatt idegeskedtem, elrontott egy csomó órát, a semmiért. Ha pedig holnap beállít, és azt mondja, hogy nem tudta, hogy ma van a vizsga (megváltozott közben az időpont), akkor lehet, hogy megütöm.

Múlt hét szombaton megbeszéltük (a csoporttal, és két volt csoporttársammal), hogy elmegyünk egy koncertre. Emiatt a koncert miatt lemondtam egy potya Ákos koncertjegyet (Hülyenusi!), és "természetesen" mindenki lemondta az előre megbeszélt közös programot. Nagyon dühös voltam, mert az utolsó pillanatban mondták le, én pedig úgy mentem volna valahova. De nem mentem, itthon ültem, és pálinkáztam. Ökör iszik magába. Hát igen.

Szóval, rossz kedvem van. Vagy nem is biztos, hogy rossz, inkább olyan "Nem érdekel, majd lesz, ahogy lesz." Akivel találkozni szeretnék, azzal nem sikerül (hosszú lista), aki meg velem akar találkozni, azzal meg én nem akarok. Kedvtelen vagyok.

Van valami szutymó a levegőben. 

Rossz kedvem van.