Én néha nem is értem, hogy mit keresek a bölcsészkaron, amikor sokkal egyszerűbb lenne közös képviselőnek lenni. A telefont nem kell felvenni, mert minek; a kérdésekre csak annyit kell felelni, hogy nem tudom; és különben is, hagyjon mindenki békén.
Ma betelt a pohár. Sokszor említettem már, hogy péklapáttal csapkodnék tarkón embereket (szúúúúúúúúúúúúúúúúúúszááá!), de ma azt hittem, hogy lazán beverem a KK borgőzös nóziját.
Történt ugyanis, hogy ma jött Barátom, az Ajtós zárat cserélni a pince ajtaján. Barátom, az Ajtós éppen bontja a zárat, én téblábolok-láb alatt vagyok (ahogyan szoktam!), amikor lerongyol KK a pincéhez, és fejével Barátom, az Ajtós felé bökve megkérdezi, hogy "Ez rendes ember?" Na ezen a pont szerettem volna úgy arcon csapni, hogy betörjön az orra is.
Végül egy kulturáltabb "Igen, ő rendes ember. Ő a barátom" mondat mellett döntöttem, ami...
...ami oda vezetett, hogy a KK délután hosszú percekig győzködte édesanyámat, hogy Barátom az ajtószerelő tulajdonképpen Uram és Parancsolóm. Ezzel csak az a probléma, hogy erről hárman nem tudtunk: Barátom, az ajtós; Barátom az ajtós és kedves neje; illetve én.
Egyébként Barátom, az ajtós megjegyezte, hogy még sehol nem futott be ekkora karriert, mint nálunk: ajtószerelőből barát lett.
Ha találkozom a KK-val, akkor... Akkor.
Ja, egyébként van egy kurva jó Ajtósunk, ha valaki ajtót szeretne cseréltetni!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.