Az első iskolai napomon édesanyám és nagymamám kísértek el.
Szeptember elseje volt, és úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Gyalog mentünk az iskolába a szűk kis mellékutcákban a nyolcadik kerületben, és emlékszem, hogy minden egyes tócsába beleléptem, miközben rettegtem az első naptól.
Arra is emlékszem, hogy volt nálunk egy fehér nylonzacskó, és anyuék vettek nekem zöld feliratos YES csokit, mert azt szerettem a legjobban.
Arra is emlékszem, hogy az asztalokon kicsi kártyácskák voltak, amin a nevünk szerepelt, és én a jobb oldali padsorba kerültem, a harmadik padba egy Kinga nevű lány mellé.
Nem is tudom miért írtam ezt most le. Talán azért, mert nagyon hiányzik a nagymamám, és nagyon sajnálom, hogy nem érte meg a szalagavatómat, a ballagásomat és azt, hogy egyetemre kerültem.
Csak remélni merem, hogy az én édesanyám látni fogja azt, hogy az én gyerekeim főiskolára, egyetemre mennek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.