Szerdán szóltak bent a csajok, hogy mennek páran Velencére szombaton, menjek én is. Szóltunk az egész osztálynak, mindenki szépen megígérte, hogy jön, aztán a végén kilencen voltunk. A 27-ből. A kilenc emberből három nem osztálytárs...Na mindegy, gondoltuk így is jó lesz. Hát, nemvolt jó.

Vettünk egy csomó innivalót, iszogattunk, de a hangulat olyan lapos volt, mint egy papírlap. Aztán KJ-val hallgattunk egy kis zenét, ami hamar átcsapott éneklősenugrálósba, amiből persze mindenki azt szűrte le, hogy mi mennyire, de mennyire részegek vagyunk. Közben csak próbáltunk javítani azon, ami ott úgy ment. Magyarul a semmin.

Aztán olyan fél 11-11 körül öten bejelentették, hogy akkor ők most elmennek. Remek. -.-" Négyen maradtunk: KJ, Manó, McBarátkozó, és én. Merthogy McBarátkozó is ott volt, és kellemetlen volt, és szembesültem azzal, hogy amit én erről az egészről gondolok az igaz. Hatványozottan. De ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval, négyen maradtunk, táncikáltunk, iszogattunk, röhögtünk, aztán megint iszogattunk. Aztán KJ-val jó szokás szerint feküdtünk a földön, és néztük a csillagokat. : ) (Vannak olyan pillanatok, amikor jó lefeküdni a földre, és csillagokat nézni. Tegnap rengeteg csillag volt az égen.) Aztán utána jött rókakoma, mert az egyszerre ugrálokkiabálokinni próbálok dolog még nem megy.

Közben megismerkedtünk pár belgával, akik mókásak voltak, de a halálba kívántuk őket; meg egy csomó nagyon részeg 25 év körülivel, akik persze nem bírták ki, hogy ne oktassanak ki minket, hogy az, amit csinálni akarunk az életünkben hülyeség. Őket így nem szerettük. Meg a belgákat se annyira.

Aztán beütött a krach: Manó elkezdett tüsszenteni. De folyamatosan, kb. 2 órán keresztül tüsszögött. Megállás nélkül. Aztán mondta, hogy hányni kell, akkor hányt valamennyit, aztán megint tüsszögött. A "taknya- nyála egybe folyik" mondás új értelmet nyert tegnap éjjel. Aztán eldőlt, elaludt a piszkosul hideg földön. Voltak ilyen kis házikók, megpróbáltuk oda bevinni, de nem lehetett felébreszteni, mintha bekómált volna. Szerencsére volt egy harmadosztályúvendéglátóipariegység a közelben, elmentünk oda, kértünk zsepit, mert addigra már az összeset elpisiltük, vagy odaadtuk Manónak, és megkérdeztük, hogy idehozhatjuk-e. De Manó nem volt éppenséggel könnyű, nem nagyon bírtuk el ketten se, már akkor sem mikor a házikóba cipeltük, szóval leszólítottam három srácot. Mondtam, hogy van egy lány onnan kb. 30 méterre, nagyon rosszul van, segítsenek. Na, a srácokban abban a pillanatban elindultak, hogy oké, merre van, segítenek. Még odaértünk, beszélgettünk, kiderült, hogy az orvosira járnak (igaz, a fogorvosi karra) most mondjátok azt, hogy nem vagyok boszorka. Vagy mázlista.

Iszonyatosan meg voltunk ijedve, hogy most mi lesz. Manó meg csak feküdt a földön, és aludt (?), McBarátkozó pedig ott ült mellette, és simogatta. A minidokik iszonyat hamar levágták, hogy itt nincs minden rendben. Felemelték Manót és elindultak vele a harmadosztályúvendéglátóipariegység felé, kár, hogy ezt Ő nem viselte annyira jól: kapálózott, kiabált, aztán valahogy "kitornászta" magát a srácok kezéből. Leesett (aznap kb. hetedszer), és megint tüsszögni kezdett. McBarátkozó iszonyat meg volt ijedve, egy centit nem mozdult Manó közeléből. És akkor jött az első ciki rész: Manó a volt barátja nevén szólította McBarátkozót, akinek ez annyira nem tetszett.

Nagy nehezen becipelték a harmadosztályúvendéglátóipariegységbe, rátették egy padra, ahol kb. 2 perc után megint leesett, és tüsszögni kezdett. Közben jöttek az édeskedves megjegyzések: "Hány évesek lehetnek, 14?" Nem akartam mondani, hogyha 14 lennék, emo lennék, de tökéletesentökmindegy, sok hülye elszívott agyú balf*sz, akinek az a legnagyobb szórakozása, hogy ül egy kocsmában, South Parkot néz, és közben betép. Na akkor kettőnk közül ki a szánalmasabb?!

Roli nevű minidokink pedig telefonált a barátainak, hogy hozzanak Calciumot, vagy valamit, mert Manó itt fog megfulladni. Iszonyat kedves volt, ahgy próbálkozott, meg ilyenek. Nemsokára meg is jött a kettes számú minidoki csapat. Három srác, egy lány. Természetesen a lány azzonnal nekiesett Manónak, hogy minek iszik, ha nem bírja, és asztmás, és Ő most azonnal mentőt fog hívni. Manó meg mondta, hogy csak mentőt ne. Erre a csak olyan frekvencián kezdett el üvölteni vele, hogy ha lettek volna denevérek, elmenekülnek. "Kussolj, mi orvostanhallgatók vagyunk, mi dirigálunk!". Édes vagy, hgy segíteni akarsz, de anyád. Te leszel orvos? Te? Aki leüvöltöd a beteget? Gratulálok. Sznob pics*. Elhiszem én, hogy orvostanhallgató, meg minden, de ez még nem ok arra, hogy ordítson mindenkivel, mint a fába szorult féreg. Na, aztán én jöttem, hogy miért hagytam ennyit inni? Mondom basszus, mindjárt 18 éves, felnőtt ember, nem én vagyok az anyja, hgy kivegyem a kezéből! Erre megint ordított. Hát, ha neked attól jobb, hogy ordítasz... Lelked rajta. Nála van gyógyszer, de az nem hat azonnal, mert az hosszú távú, nála nincs rohamgyógyszer. Nem is az kell, hanem egy kálcium, de mindegy. Mit pofázok neki, ő orvostanhallgató. Édesanyám meg lassan 25 éve egészségügyis...

Volt ott egy nagyon okos srác (legalábbis a többiek azt mondták róla) aki agytágítást tartott Manónak, KJ-nak, meg McBarátkozónak, hogy ezzel orvoshoz kéne menni. (manó részéről újabb: nem, nem nem!) Itassunk vele vizet. Ezt ecsetelte kb. háromnegyed órán keresztül. Sajnáltam McBarátkozót. A exnéven szólítás nagyon gáz volt. Meg a tüsszögés is. A hányás. A minden. Egyszerűen, ááh...

Én közben egy Máté nevű minidokival beszélgettem, aki KJ szerint egy bunkó pöcs volt. Szerintem kicsit spicces volt, azért bunkózott Manóval. Velem iszonyat kedves volt. Bemutatkoztunk, mondja, hogy ő Máté. Én Nusi vagyok. "Nusi. A nővérem Anna, és én folyton Nusinak hívom, mert ez egy kurva jó név, nagyon tetszik. Tiszta aranyos. Mint te!" Édes vagy de én nem Anna vagyok. Kicsit meglepődött rajta, de felfogta :D Iszonyat aranyos volt (velem) nagyon jó hangja volt, nagyon jó ízlése. Aztán Manó megint furán lett, mennem kellett, Máté pedig lelépett : (

Manó elmondta mi bántja, én pedig akkor már biztos voltam benne, hogy nem oké amit most csinál az életével/ életében. Kb. tudatosan teszi tönkre magát. Visszatámogattuk a harmadosztályúvendéglátóipariegységbe, ott elaludt, aztán fél négy körül elindultunk a vonatállomásra, kb. 10 perc múlva jött is a vonat, Manó elaludt, nem tudtuk felébreszteni, McBarátkozó pedig csak ült, és simogatta, és aggódott. Aztán le kellett szállniuk, Manót megint nem lehetett felébreszteni, aztán nagy nehezen sikerült, és elkezdett ordítani, hogy "Mi a f*szér' keltettek fel? Hol vannak a többiek? Hol van McBarátkozó? McBarátkozó!!!" Ott ült mellette... Vsz. nem McBarákozót kereste, hanem az exét...

Nagyon sajnáltam McBarákozót. Nagyon. Nagyon. Nagyon. El sem mozdult Manó mellől. Egy centit sem. Vitte, cipelte, húzta- vonta, mindent csinált. Simogatta, becézgette, babusgatta, puszilgatta. Manó pedig nem volt vele kedves.

Oldal. Egy.

Egyébként minidokik meglepődtek, hogy három lány, és csak egy srác... Viszont, tudományosan megállapított tény, hogy az orvostanhallgatók 70%-a jól néz ki. :$

Azon gondolkoztam, hogy McKábító mit csinált volna, ha ez az egész velem történik? Vagy mit csinált volna akkor, ha ő is ott lett volna?

KJ mondott valamit, aminek nagyon örültem, hogy meg tudtam jegyezni: "Annyira jó látni, hogy megint mosolyogsz, és újra élsz! Jó, hogy úgy röhögsz mindenen a 139-esen, hogy már én szégyellem magam, és gumicukrot dobálsz a torkomba..."
Annyira örülök, hogy megtaláltuk egymást KJ-val. Mert ez a barátság örök, és nekem nagyon sokat jelent! (L) Mandula <3 Mandula!

Ui: Megfáztam, de mint a disznó.