Tegnap megkaptam azt a kékfedelű könyvecskét, amiért 13 éven át küzdöttem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer a kezembe adják, hogy tessék, itt van, ez a tied. Aztán mégis. Örülök neki. Megküzdöttem érte.
Vegyes érzelmekkel vártam tegnap az érettségi átadást. Örültem, örülök, hogy vége. Hogy szeptembertől új suliba kerülök (nagyon remélem), új embereket ismerek meg, hogy többet nem kell hallgatnom az ofőmet, nem lesz több unalmas biosz óra, nem lesz több veszekedés apró-cseprő dolgok miatt.
És dühös is voltam. Magamra, a világra, a tanárokra, az oktatási rendszerre. Nem úgy sikerült az érettségim, ahogyan szerettem volna. Ötöst szerettem volna médiából, és magyarból is. Médiából egy pont hiányzott az ötöshöz. Magyarból három. Dühítő.
Médiából a projektmunkámat úgy érzem, aránytalanul lepontozták. 20 pontos esszére 6 pontot adni? Amiből egy pontot a formára kaptam...? Tényleg ennyire elszúrtam volna? Vagy nem tetszett a javító tanárnak a téma? Nem lehet tudni, magyarázatot nem adtak rá. Az újra javításnál sem adtak rá magyarázatot, érjem be azokkal a fél szavakkal, amelyeket kegyeskedtek odaírni. Köszönöm szépen, legalább megtudtam, hogy mit jelent a redundancia kifejezés. Ha másra nem, legalább erre jó volt. És, hogy mi a legszebb az egészben? Ha úgy érzem, jogellenes volt a javítás, újra visszaküldhetem a dolgozatot, egy jogszabályra hivatkzova. De kérdem én, 19 évesen honnan kéne ismernem az emelt szintű média érettségi javításával kapcsolatos jogszabályokat? Biztos tanítják az iskolában, csak én akkor éppen hiányoztam.
Köszönöm McValakinek a segítséget. Ötletem nincs, hogy fogom Neki meghálálni az elmúlt 10 hónapot.
4 pont. Négy nyomorult pont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.