Tegnap lógtam a suliból. Anya- lánya napot tartottunk Nanával. Jártunk a munkahelyén, aztán a Pólusban (ott volt egy kisebb konfliktus), aztán a Vígszínházban, aztán a Kátayban (vettünk egy kávékiöntőt), aztán az Oktogonon találkoztunk Nana egyik barátnőjével, vele beültünk kajálni a Friday's-be, aztán elmentünk ruhát próbálni, ahol én speciel halálra röhögtem magam... Egy hirtelen ötlettől vezérelve elcsaszitoltunk az Árkádba ruhát próbálni a változatosság kedvéért. Itt aztán anyu megtalálta A ruhát, én meg rögtön két A ruhát találtam, szóval jövő héten még megyek vissza próbálni, hogy akkor most melyik is. Lila masnis nagy szerelmem, de a görög ruha is csábít, csak a melleimmel kéne valamit kezdenem, mert abban a ruhában eléggé szem előtt vannak.

Lényeg a lényeg, ruhapróba közben odaszól nekem az eladó csaj (imádtam), hogy megmutatja a tesómnak azt a fehér ruhát is. Azt hittem, hogy Nana barátnőjére gondol... Hát nem. Azt hitte az anyámra, hogy a testvérem. Jót kacagtunk :D

Később még sikerült vásárolni egy "csöves" sapkát, meg egy babáncsattot, és sikerült visszakúszni anyu munkahelyére, ahol olyan kis szépeket mondtak nekem, hogy rájöttem, sokkal többet kéne bejárnom...

Szóval nagyon jó kis anyalányanapunk volt tegnap. Bár, az anyalányanap mindig jó...! (L)

Este, amikor hazaértem, valami nagyon furát éreztem. Azt a jólesé elégedettséget, és felhőtlen boldogságot éreztem, amit nagyon ritkán szoktam. Azt a csodazöldes jót, amik néha ott a Kiscsillagos padon kezdődnek.