Téged azért szerettelek, mert idősebb voltál, és tapasztaltabb. Megmutattál egy világot, ami tetszett, amiben egy darabig én is élni akartam.
Téged azért utáltalak meg, mert mocsokmód hazudtál. Hagytad, hogy a saját bőrömön tapasztaljak meg valamit, amihez akkor még nagyon kölyök voltam. (Amit igen, meg kellett tapasztalnom, de jobban örültem volna, ha ezt nem 16 évesen kell.)
Téged azért szerettelek, mert örültem, hogy rajonghatok valakiért.
Téged azért utáltalak meg, mert még a 10-es listádon sem kaptam soha helyet. Sokkal jobban bántott, hogy a fontossági listád közelébe sem kerültem, mint azt, hogy hányszor vágtál át.
Téged azért szerettelek, mert imádtam az egyéniségedet, a hülyeségeidet, úgy Téged egybe.
Téged azért utáltalak meg, mert papucs lettél. Az a férfi, akiről soha nem hittem volna, papucs lett.
Téged azért szerettelek, mert elvarázsolt, hogy okos és jóképű vagy, és hasonló dolgokat szeretünk.
Téged azért utáltalak meg, mert észrevetted, hogy csillog a szemem. Nem kellett volna.
Téged azért szeretlek, mert figyeled minden apró rezdülésem. Sírhatok, mosolyoghatok, mindig tudod, hogy kinek szól a mimika. Mindent megőrzöl.
Téged nem tudlak utálni.
Téged azért szeretlek, mert te vagy az élő lelkiismeretem. Nem szólsz, ha úgy gondolod rosszat teszek, csak vársz. Mert a legjobbat akarod nekem.
Téged sem tudlak utálni. De néha nem hagyod magad szeretni, és ez engem néha bánt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nihil 2010.04.14. 16:12:19