Iszonyatosan vágyom arra, hogy szeressenek az emberek. Valami perverzül hihetetlen módon szeretném, ha szeretnének.
Én nem tudom mi ez. Néha bekattan, és akkor azon gondolkodom, hogy vajon szeretnek-e, és ha igen, akkor miért? Megérdemlem egyáltalán?
Van valaki... Szeretném, ha elfogadna. Szeretném, ha elfogadna minket, ha adna nekünk egy esélyt. Nagyon félek, hogy nem fog. (Nem párkapcsolatról van szó, nem is barátságról. Nem akarom leírni, hogy konkrétan miről. Itt nem.)
Régen nem mertem jazzt hallgatni. Pedig szeretem. Nem tudom megmagyarázni az okát, talán a feszes ritmus miatt, de szeretem. Mostmár bátrabban hallgatom, hátha elfogad. Hátha jó lesz...
Nem hittem volna, hogy egyszer ennyire akarom majd ezt, de akarom. Annyira akarom, mint a lengyelt. Vagy a könyvet.
És az nagy szó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.