A huszonötödik rizsszütyőnék kezdetem elveszíteni az egyébként nem létező türelmemet. Szerencsére, csak harminháromra volt anyag. De megcsináltam. Szépek lettek. Pontosabban: nekem tetszenek.
Aztán elcsaszitoltunk a kozmetikusomhoz, akibe egyszerűen szerelmes vagyok. Ennyire jó fej nőt még nem hordott a föld a hátán. Imádom. Olyan, mint egy pszichológus, imádom, hogy másképp láttatja a dolgokat; imádom, hogy vidám; imádom, hogy bármit elmondhatok neki, a titok titok marad. (Igen, van olyan dolog, amit csak a kozmetikusommal osztok meg. És akkor mi van?!) Szóval szeretem ezt a nőt. Ma például végigröhögtem a gyantázást (én, akinek a fájdalomküszöbe a béka segge alatt van), meg úgy az egész délutánt. Mint mindig, ha ott vagyok :]
Este pedig K. bemutatta a "párját", akit én az első 5 perc után úgy basztam volna tarkón egy péklapáttal, hogy lerepül a feje. Annyira bunkón beszélt K.-vel, hogy csak pislogni tudtam. Láttam Zén is, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy helyretegye a pasit. Azért "ribinek" szólítani nyilvánosan a nődet kurvára nem rákendroll, hanem g*ci nagy taplóság. Szerintem. Meg cseszegetni, hogy nem tud sütni. És akkor mi van!? Meg mit kell mások előtt basztatni olyan dolgok miatt, amikről nem ő tehet?!
És ez még csak az első 5 percben történt, és kb. egy órát töltöttek itt... A végén már oda-oda szóltam, a szülők pedig csúnyán néztek rám egy pöppet. Ha szombaton beugat, én megütöm. Engem lehet kóstolgatni, csak kurvára nem érdemes, mert ha egyszer én kezdem el őt oltani, rögtön nem fog majd röhögni...
Ha ilyen pasim lenne 30 évesen, legyetek olyan szívesek, és basszatok tarkón egy péklapáttal, hogy ne legyek hülye. Köszipuszi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.