A tegnapi bejegyzés kapcsán felmerült egy másik vélemény is, erre szeretnék most reagálni.
Suzildi ezt írta tegnap: "Az igaz, sem író, sem újságíró nem vagyok, de nem csak azért adatják ki a könyvüket, hogy írónak tartsák őt... Ezt úgy képzelem el, hogy saját magának egy jóleső érzés a látvány, hogy ott a könyve szép borítóval és lehet, hogy még olvassák is... :)
Ez saját maga felé egy büszkeség. A munkája gyümölcse. Nincs ebben semmi baj. Én így gondolom."
Szerintem ez ennél kicsit bonyolultabb. És nem azzal van a baj, hogy kiadatja a könyvét irgalmatlanul sok pénzért. Hiszen szíve joga. Adassa ki, de tegye azt igényesen. Ne legyenek benne helyesírási hibák, legyen igényes, ne legyenek benne olyan tartalmi hibák, amiket egy 8 éves gyerek is kiszúrna.
Sokan ott rontják el, hogy a könyv megjelenése utána hatalmas lesz az arcuk, és elfelejtik azt, hogy honnan indultak. A könyv megjelenése előtt még az "olvasókért mindent" életérzés dúl, a megjelenés után pedig az "én vagyok az író, örülj, hogy beszélgetek veled". Ez pedig nem egészséges.
Az írás olyan, mintha hidat építenél. A folyó egyik partján az író áll, a másikon az olvasó, a hidat pedig a mondatok alkotják. Minden író tisztességesen fel akarja építeni a hidat, de ehhez néha az kell, hogy meghallják azt, amit a túlparton tanyázó olvasók kiabálnak. Az írónak el kell fogadnia a kritikát, ha közönségnek ír. Ha magának ír, akkor ne hozza nyilvánosságra. Sajnos azok az írók, akik nem támadásnak veszik a kritikát, bele fognak fulladni a folyóba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.