Chanti a kreatív bejegyzésnél megkérdezte, hogy megcsókolt-e a Múzsa. 

A komment óta ezen gondolkozom, hogy mi történt velem? Tényleg, az utóbbi pár napban olyan kreatívnak érzem magam, és folyamatosan pörög az agyam - a fotósorozatomon; a kreatív írás házin; hogy mit kéne venni a hobby boltban; a szoba átrendezésen/felújításon/berendezésen; tudatosabb ruha/könyv/egyéb cuccok rendszerezésén. Szóval sok minden jár a fejemben. A kérdés tényleg csak annyi, hogy miért? Aztán este beugrott. Tök egyszerű: Örömet okoz. Igen, így nagybetűvel. 

Annyi rossz dolog történik velem nap mint nap... Na jó, ez így hülyeség. Rossz azokkal történik, akiket elüt egy autó, vagy betegek lesznek, vagy nem tudják fizetni a számláikat. Velem pedig nem történtek ilyen dolgok. (Kopp-kopp-kopp) 
Szóval annyi kellemetlen/rohadt/bosszantó dolog történik velem majdnem minden nap, hogy muszáj találnom valamit, valamiket (nevezhetjük akár pótcselekvésnek is), amik inspirálnak, segítenek, felvidítanak, és pár órára elfeledtetik azt, hogy másnap vissza kell menni a mókuskerékbe, kezdődik minden elölről. Újabb hülye kérdések, újabb érthetetlen emberek, újabb szidalmak. Mondhatnám azt, hogy ezekkel a kreatív dolgokkal próbálom meg "ébren tartani" magamban az emberséget/kedvességet/reményt.

Mert igenis, vicces dolog leülni úgy szobát rajzolni, hogy nem is tudok rajzolni, és igenis jó dolog "I am greatful" papírt nyomtatni, mert KELL, mert az ilyen apróságok nélkül elvesznék, és szomorú lennék, és feladnám. Mert szívem szerint feladnám ezt az egészet. Az iskolát, a vizsgát, a mindent. Én nem akarok ebben a szakmában dolgozni. Azért vagyok ott, mert a szüleim azt mondták, hogy kell a diákigazolvány, és a TB. Mindezek ellenére próbálok helyt állni, teszem a dolgomat, pedig a pokolba kívánom az egészet... És akkor kik nem tesznek semmit? Kik anyáznak le napjában kétszer? Kik bomlasztják a közösséget? Kik torpedózzák meg az órákat? Azok, akik ebben a szakmában akarnak dolgozni. 

Néha annyira szívesen tarkón csapnám ezeket az embereket egy péklapáttal, miközben arra kérem őket szépen, hogy tűnjenek el az életemből, és ne keressenek, ne is gondoljanak rám, sőőőőt, az utcán sem kell köszönniük.

Szóval drága Chanti, nem volt itt semmilyen Múzsa. Egyszerűen csak a kis maradék eszemet/érzéseimet próbálom megőrizni/megvédeni.