Egy hete a Kórház1-Kórház2-lakás mágikus háromszögében élek. Már mindenhol ismernek, mint a rosszpénzt, a Kórház 1-ben még a vizsgáim felől is érdeklődött az egyik kedves ápolónő, mert a Pótnagyim mesélte, hogy jövő héten vizsgázok. Kórház 2-ben anyuval szoktam találkozni, ha már itthon olyan keveset látom. Haza csak enni, zuhanyozni, és aludni járok, de addig kell menni, ameddig lehet, nem?

Ma Kórház2-ben találkoztam McGyógyítóval.  Történt megint valami olyan dolog, ami velem abszolút nem szokott megtörténni. Odajött, mosolygott, köszönt, én meg nagy hirtelen a nevemet is elfelejtettem. Csak mosolyogtam rá kedvesen (fülig pirulva!), de most legalább nem vihogtam mint valami 14 éves szűzlány. Amikor pedig azt mondta, hogy mennyire jó illatom van (vattacukor illatú parfüm!), akkor azt hiszem elkezdett remegni a lábam. 
A heves szívdobogás ellenére azért sikerült kinyögnöm pár mondatot, sőt egész jót beszélgettünk. Adott pár jó tanácsot (mit csináljak Kórház1-ben), mosolygott kedvesen, meg "Örülökhogyláttalak"ozott, és úgy, de úgy csillogtak a szemei, hogy attól is fülig pirultam. 
Nagyon szeretem, amikor egy szép szemű férfi mélyen a szemebe néz. Olyan jó érzés. Csillagszeműjuhász.

Na megyek, alszom kicsit, hogy holnap újra elvesszek ebben a háromszögben. Meg a Csillagszeműjuhászszemeiben.