Prága, és KJ teljesen feltöltött. Egész nap kacagtunk valamin. Vagy a remek angolunkon, vagy a csehek remek angolján, vagy azon, hogy kezdünk szenilisek lenni. A műanyag cipő. A kitűzők, amelyeket meg kellett volna csináltatunk. És a "Van-e hab a kedvenc sütimen?!" karaoke előadáson. Mellettünk lakó tuti élvezte. Meg még valamin, de azt nem írom ide, mert KJ tarkón vágna egy péklapáttal. No meg azon, amikor elkezdtem "kiabálni" egy srácnak, hogy "I love guy, I love you!!!" Jólvanna, iszonyat cuki volt.
Tegnap Szimplában voltunk Zuzkával, Zuzka egy hipercuki barátnőjével, és Kolibrimadarammal. Szokás szerint nagyon jót beszélgettünk, jókat kacarásztunk, én pedig összefutottam Sütivel. Ha Kolibrimadaramékkal vagyok a Szimplában, mindig összefutok valakivel. De tényleg, háromból háromszor sikerült. Szerintem vonzzák az ismerőseimet :D
Zuzka hamarosan megy Velencébe, jó lenne még előtte újra népet számolni- majd meglátjuk hogy alakul ez az életnek csúfolt filmszalag. Kolibrimadaram persze mondta, hogy mi találkozhatunk Zuzka nélkül is. Hármasban Kedves Vilmossal. Én megtanultam: everything is possible.
Megint nem vettek fel. Amit bizonyos szempontból nagyon bánok, mert én egyetemre akartam járni. Azt hittem, hogy nekem az egyetemen vagy a helyem, de a felsőoktatás ebben az évben kétszer adta tudtomra, hogy nem kellek én oda. Jó, megértettem, felfogtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bánt a dolog. Mert igenis bánt, és igazságtalannak érzem ezt az egészet. Igazságtalan, hogy nálam sokkal, de sokkal butább emberek fognak szeptembertől felsőoktatási intézményben üldögélni, mert anyuciapuci ki tudja fizetni.
Hétfőtől egy két éves újságírói OKJ-ra fogok járni, aminek értelmét ugyan nem látom, de szülők szerint "kötelező". Sokkal egyszerűbb lett volna elmenni dolgozni, mint most szenvedni valahol, valamiért, amit nem is akarok. Az újságírást nem lehet tanítani. Megtanulhatom a sajtótörit (már megtanultam) a sajtó műfajokat (már megtanultam) a stílusgyakorlatokat (már megtanultam). De az íráshoz tehetség is kell. (Ami egyébként sokak szerint nekem van) Áh, mindegy. szóval, hétfő reggel nyolckor nekem is becsengetnek. Bámulatos, hogy 13 évet küzdöttem azért, hogy többet ne csengessenek be, erre tessék, megint ott vagyok, ahol a part szakad.
Vissza szeretnék menni Prágába. Szeretném újrakezdeni a prágai nyaralást. És tessék, már megint a múltba vágyom vissza, mert gyáva vagyok élni újra, és pontot tenni a múltra.
Hol a fény?!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.