Gondolatok a szobából

Néha ott rontjuk el a kapcsolatainkat, hogy túlságosan ragaszkodunk. Megfojtjuk a másikat a szeretetünkkel- lehet, hogy mi csak jót akarunk, de a jóból is megárt a sok. Tudni kell, hogy hol van a határ, és mikortól nem édes egy SMS, egy hvás, vagy egy e-mail. Minden embernek más és más a túrőképessége- ki többet képes elviselni, ki kevesebbet. Nem vagyunk egyformák. Nem szabad, hogy egyformák legyünk!

Néha ott rontjuk el a kapcsolatainkat, hogy nem ragaszkodunk eléggé. Főleg akkor, amikor a múltban elkövettük azt a hibát, hogy túlságosan ragaszkodtunk. Szabadságot kérünk, és szabadságot adunk. Valahol azt olvastam, hogy a szabadság nem embernek való állapot. Akkor nagyon meglepődtem rajta, mostani lelkiállapotomban igazat adok az írónak. A szabadság tényleg nem embernek való állapot, mert nem tudja kezelni. Nem tudja kezelni azt, hogy nem tartozik elszámolással senkinek, és mindent, de tényleg mindent megtesz, amit csak kigondol. Utána pedig siránkozik, hogy ezt nem így kellett volna, nem úgy akarta. Ismerős a megbánás? A lelkiismeretfurdalás?

Néha ott rontjuk el a kapcsoaltainkat, hogy kitekintünk belőle, és bizony oda-oda kacsintunk egy fess fiatalemberre, vagy egy csinos kisasszonyra. De ez tényleg elrontásnak számít? Hiszen az ember azért kacsingat másfelé, mert valami nem jó az adott kapcsolatban. Persze, ilyenkor jöhet a "szokásos duma", hogy le kell ülni megbeszélni, ezt kell csinálni, azt kell csinálni, pszichoblabla. És mi fog változni? Ideig óráig elcsitíthatjuk a problémákat, de aztán azok újra kiabálni kezdenek. Ördögi kör. A megcsaláshoz nem két, hanem három ember kell. Egy megcsaló. Egy szerető. És egy megcsalt. Mert bizony az otthon ülő asszonyka/férjecske is tehet a dologról. Csak sokan nem látnak túl azon a nyafogáson, hogy "Jajj de szerencsétlen vagyok, amiért megcsaltak!". Megcsaltak baszki, mert nem adtál meg valamit a szerelmednek. Profán példával élve: olyan ez, mint a vásárlás. Nagyon kívánod a szőlőt, de nincs annála  zöldségesnél, ahova minden nap jársz. Mit csinálsz? Átmész egy másikhoz, mert meg AKAROD kapni azt a kurva szőlőt, mert beledöglesz, ha nem ehetsz szőlőt. Mert szükséged van rá. Mert kívánod... Bűn lenne kívánni?! Ne legyünk prűdek. Ne legyünk álszentek.

Néha ott rontjuk el a kapcsolatainkat, hogy többet látunk bele, mint amennyit kellene. Vannak olyan emberi kapcsolatok, amelyeknek úgy kéne kezdődniük, hogy mindkét fél kölcsönösen elmondja, hogy mit akarna a másiktól. Nem lenne itt lelkisegélyszolgálat, meg depresszió, meg a szmötyi tudja micsoda. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. És itt jön a következő pont.

Néha ott rontjuk el a kapcsolatainkat, hogy nem kommunikálunk egymással. Nem mondjuk el, hogy mire vágyunk, mit várunk el magunktól, a másiktól, a kapcsolatunktól. Arra várunk, hogy a másik kitalálja a gondolatainkat- és valljuk be, ez csak akkor lehetséges, ha Uri Gellerrel, vagy Dany Blueval élünk együtt. Én spec. egyikkel sem. És akkor most az én gondolataimat ki fogja kitalálni?! Senki. És tudjátok miért nem? Mert én kinyitom a csöpp számat, és megmondom, hogy ez most kurvára nem jó. Vagy azt, hogy figyelj, ez most kurva jó! Mert most jutottam el odáig, hogy felfogjam- ha nem nyitom ki a számat, és nem emelem fel a hangomat magamért, az életemért, a céljaimért, akármiért, akkor megint el fogok bukni. Elbukom, és majd jön valaki, aki megint belémrúg, és megint, és megint, és megint, és én tűrni fogom, miközben azt mondogatom majd, hogy "Rúgj inkább belém, mert a kedvességgel nem tudok mit kezdeni!" . Na nem. Ezt soha többé. Nem vagyok céda, nem vagyok rongy, nem vagyok labda.

Félre értés ne essék, ez itt most nem depresszió. Nem is nyafogás. Csupán volt időm átgondolni egy- két dolgot. Volt, amire sikerült megoldást találnom, és volt, aminek még ülepednie kell egy kicsit. És nem, most elértem azt az állapotot, hogy nem bánok semmit. nem bánom, hogy nem vettek fel. Nem bánom, hogy nem voltunk idén a tengernél. Nem bánom Prágát. Nem bánom az első estét. Nem bánom, hogy a pótfelvételi sem sikerült. Nem bánom az iskolát. Viszont egy valamitől félek: és ez az, hogy nem sikerült olyan könnyen kezelnem egy bizonyos helyzetet, amit pillekönnyűen is lehetett volna.

És, hogy miért van ma két cím? Nos, igen. Ígértem, hogy majd mutatok egy- két prágai képet. Az egyik fotómnak ezt a címet adtam, hogy "Távol innen, színarany minden." Majd meglátjátok, hogy miért. A másik pedig. 3 doors down- I'm here without you. Nagyon jó szám, ezt hallgattam, miközben pötyögtem. Szeretem a szövegét. No meg most egy kicsit ezt is érzem, csak jó lenne kitalálni, h ki az a "you"...

Csokival rajzoltunk x")